
A Franciaország–Spanyolország döntő pénteken 19 órakor kezdődik a párizsi Parc des Princes stadionban. A romániai játékvezető a videóbírószobában kapott helyet. A találkozón a brazil Ramon Abatti fújja majd a sípot, segítői honfitársai, Rafael Alves és Guilherme Camilo lesznek. A tartalék játékvezető a monetengrói Dahane Beida, a tartalék partjelző pedig az angolai Jerson Emiliano Dos Santos lesz. A VAR-szobában a nicaraguai Tatiana Guzman, az angol David Coote és Ovidiu Hațegan fognak ülni.
A franciák három győzelemmel zártak a csoportkörben, a negyeddöntőben szoros meccsen 1–0-ra legyőzték Argentínát, az elődöntőben pedig Egyiptomot csak hosszabbítás után tudták kiejteni 3–1-gyel. A spanyolok a csoportkörben épp Egyiptom mögött végeztek, a nyolc között sima, 3–0-s siker következett Japán felett, majd a döntőért kiírt találkozón hátrányból fordítva 2–1-re verték Marokkót.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!