Sikerrel vette az akadályokat, túl van az első 3. ligás találkozóján Molnos Imre. Karnyújtásra került, hogy ott legyen az országos játékvezető keretben, ezzel pedig egy egész triója legyen Hargita megyének.
Csíkkarcfalván tartotta éves szakmai felkészítő táborát a Román Jégkorongszövetség játékvezetői testülete. Az idény előtti összetartás a tanulásról, a fizikai és szakmai tesztekről, valamint a közösségépítésről szólt.
Nemcsak a székelyföldi sportolók, a játékvezetők is a teqballvilág élmezőnyéhez tartoznak. Meghatározó szereplői a sportágnak, megbízatást kapnak a legjelentősebb nemzetközi versenyeken és rendre a döntőkben bizonyíthatnak.
Kőkemény munka és elképesztő kitartás kell ahhoz, hogy valakiből labdarúgó-játékvezető váljon, ez hatványozottan igaz, ha valaki nőként próbál meg érvényesülni. A székelyudvarhelyi Kopriva-Bíró Enikőnek sikerült, 2. ligás játékvezetőként fújja a sípot.
Rareș George Vidican lesz a játékvezetője az FK Csíkszereda első szuperligás mérkőzésén, a piros-feketék hétfőn este a Bukaresti Dinamót fogadják. A szatmárnémeti sípmester ismerős lehet a csíkiaknak, hiszen eddig öt találkozójukon is középbíró volt.
Nem az ő teljesítményük az elsődleges, mégis meghatározó részei a sportnak. Csata Attilával, a jégkorongszövetség (FRHG) bírói testületének elnökével a játékvezetői szakmáról, képzési lehetőségekről, illetve az utánpótlás helyzetéről beszélgettünk.
Közzétették a nemzetközi mérkőzéseken bevethető romániai labdarúgó-játékvezetők listáját, amelyen zsinórban kilencedik éve szerepel Bálint Attila. A székelyudvarhelyi sípmestert strandfociban delegálja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
Világbajnoki címet szerzett Vietnámban Györgydeák Apor. A tornán három székelyudvarhelyi játékvezető is közreműködött, roppant fontos összecsapásokon osztották a pontokat.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) játékvezetői tanfolyamot indít. Sikeres vizsga esetén a megszerzett tudást már az ősz folyamán gyakorlatba is ültethetik az új sípmesterek.
Ovidiu Hațegan, a román labdarúgás történetének egyik legfontosabb játékvezetője úgy döntött, hogy visszavonul a középbírói posztjáról. A 44 éves sípmester a VAR-szobában folytatja.
Pár nap, beindul a nagyüzem a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. Hétvégenként sok találkozót rendeznek. A 4.-től a 6. Ligáig nem egyszerű ezeket lefedni sípmesterekkel.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta a párizsi játékok férfi focidöntőjének játékvezetői küldését, köztük van az aradi Ovidiu Hațegan is.
Még nincs meg a labdarúgó 3. Liga soron következő kiadásának összetétele, kérdéses, hogy összegyűl a száz klub. Az már biztos, hogy lesz tartalék játékvezető is a találkozókon.
Bevált a labdarúgó Európa-bajnokságon tesztelt új szabály – legalábbis így látja a játékvezetői testület elnöke. Mától alkalmazzák a román élvonalbeli fociligában.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetőinek főnöke szerint Facundo Tello helyes döntést hozott a németországi Európa-bajnokságon, amikor nem ítélt büntetőt a skótoknak Willi Orbán belépőjéért.
Kijelölték az FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo, a labdarúgó Szuperligába jutásért kiírt osztályozó visszavágójára a játékvezetőket, a hétfő esti mérkőzés a kolozsvári Horațiu Feșnic kezdő sípszavára kezdődik.
Eget rengető újdonságok jönnek, először az idei a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon alkalmazzák: a játékvezetők mérkőzés közben csak a csapatkapitányokkal egyeztetnek. Nekik viszont elmagyarázzák a döntéseiket, ha arra igény merül fel.