
„Ezek a kivételes sportolók büszkén fognak minket képviselni, és mi minden lépésükben velük vagyunk” – közölte a szövetség. Alexandru Matei, a Román Pólószövetség (FRP) elnöke az Agerpresnek adott intrjúban elmondta, hogy nagyon merész a férfi válogatott célja a párizsi olimpián: bejutni az első nyolc közé. „Figyelembe véve a válogatott eredményeit a legutóbbi olimpiai játékokon, az 1996-os 11. és a 2012-es 10. helyet, szeretnénk ezeket a teljesítményeket felülmúlni.
– mondta Matei.
Az elnök bízik a válogatott játékosaiban, akik szerinte a megfelelő taktikával a csoport bármelyik csapatának gondot okozhatnak. Az A csoportba kaptak besorolást a világbajnok horvátok, a vébéezüstérmes olaszok és a legutóbbi olimpián ezüstérmes görögök.
„Három olyan vízilabdahatalom van a csoportban, amelyik már bizonyított a korábbi nagy versenyeken. A csoportban van még Montenegró és az Egyesült Államok, olyan csapatok, akikkel szerintem van esélyünk egyenrangú ellenfélként játszani. És ugyanígy próbáljuk meg ugyanezt Görögországgal is. Horvátország és Olaszország elleni meccsek sincsenek indulásból elveszítve, a saját játékunkat fogjuk játszani.
– tette hozzá Matei.
Románia férfi vízilabda-válogatottja, amely a februári dohai világbajnokságon a 10. helyen végzett, azután jutott ki a párizsi olimpiára, hogy Dél-Afrika úgy döntött, nem indul. Így Románia volt az első csapat, amely a szabályzat szerint elfoglalhatta az afrikaiak helyét.
Románia férfi vízilabda-válogatottja eddig kilenc olimpián vett részt, legjobb helyezése 1976-ban elért negyedik hely. Legutóbb a 2012-es játékokon szerepelt, 12 évvel ezelőtt Londonban a 10. pozícióban zárt.
A válogatott az olimpián az A csoportban versenyez majd, Horvátország, Olaszország, Görögország, Görögország, az Egyesült Államok és Montenegró mellett.
Magyarország a B jelű hatosban szerepel Ausztrália, Szerbia, Franciaország, Japán és Spanyolország mellett. A két csoportból az első négy jut tovább a negyeddöntőkbe.
Romániát 18 sportágban 107 sportoló képviseli a párizsi olimpiai játékokon.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!