
A fáklyaváltó tagjai hétvégén érték el Párizst, a láng vasárnap éjszaka a Városházán pihent, hogy aztán másnap észak és a Montmartre, valamint a Moulin Rouge felé vegye az útját. Utóbbi helyszínen a világ egy leghíresebb mulatójának táncosai a védjegyükké vált kánkánnal fogadták a lángot. A váltó ellátogatott a Porte de la Chapelle Arénához is, amely az egyetlen, kifejezetten erre az olimpiára épült létesítménye a francia fővárosnak.
A láng a Diadalív, a Roland Garros és a Champs-Elysées érintésével, majd a Szajna fölött átmetrózva ért az Eiffel-toronyba is.
Útközben olyan kiválóságok kezében volt a fáklya, mint az úszó Christine Caron, aki a franciák első olimpiai zászlóvivője volt, továbbá Laura Flessel vívó, vagy épp a rúdugró Renaud Lavillenie. Végül a Köztársaság téren álló kandelábert Nikola Karabatic, a franciák olimpia után visszavonuló kézilabdasztárja gyújtotta meg.
Az olimpiai lángot a hagyományoknak megfelelően április 16-án a görögországi Olümpiában gyújtották meg, s először Görögországon belül mintegy 5000 kilométert tett meg. Április 26-án Athénban adták át a párizsi olimpia szervezőinek, majd másnap emelték a háromárbócos Belém fedélzetére. A Földközi-tengeren áthajózva május 8-án érkezett meg Dél-Franciaországba, Marseille-be, ahonnan futók ezrei vitték és viszik az olimpia helyszínére.
A párizsi olimpia július 26-án kezdődik és augusztus 11-ig tart.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!