Ferencz-Csibi Róbert: „Ha eljön az idő, másnap már magamra öltöm a kék-fehér mezt”

– Mikor sérültél le, pontosan hogyan történt az eset?

– Tavaly októberben éreztem először fájdalmat a térdemben, majd a novemberi válogatott-összetartás alkalmával ez súlyosbodott. Ezt követően január elejéig nem is tudtam pályára lépni.

– Március 16-án fejeződött be a szezon a Sportklub számára. Végig kitartottál a jégen, ami bizonyítja mennyire szívügyed a csapat.

– Sajnos korán befejeződött számunkra a szezon, de tovább edzettem és készültem a kínai világbajnokságra. Ott hét nap alatt öt mérkőzést játszottunk, és ismét jelentkeztek a fájdalmak. Az újabb vizsgálatok pedig megállapították, hogy műtét vár rám.

– Az új idényre való felkészülésből mennyire tudtad kivenni a részed?

– Nagy mértékben a rehabilitáció volt a fókuszban, ami nem volt zökkenőmentes. Emellett igyekeztem a felsőtestemet edzeni, hogy legalább azon a téren formában maradjak.

Az Erste Ligában négy gólt szerzett és kiosztott hat gólpasszt, míg a román bajnokságban 18 pontot (6 gól, 12 gólpassz) termelt
Fotó: Szász Adorján/GYHK

– Fontos változás a légiósszám csökkentése a ligán belül, idén már csak öt külföldi játékost lehet nevezni a mérkőzésekre. Meglátásod szerint mennyire befolyásolja ez a bajnokságot?

– Szerintem pozitív kihatása lesz a ligára, és ezt az eddig lejátszott mérkőzések is igazolják.

Erre a legjobb példa, hogy a nagy esélyes Coronát rögtön az első mérkőzésén megviccelte az újonc Háromszéki Ágyúsok, ráadásul Brassóban.

– A csapatnál a hazai magot sikerült nagyrészt egyben tartani, illetve fiatalokkal kiegészíteni. Új edző, valamint új légiósok érkeztek, ami minden bizonnyal más filozófiát hoz magával.

– Staffan Lundh személyében egy régi-új edző érkezett a csapathoz, az alapelvárások azonban nagyon keveset változtak. Egy higgadt, jó szakemberről beszélünk, aki nagyon könnyen megtalálta a közös hangot a csapattal. Emellett úgy érzem, hogy a légiósok is egyértelműen előremozdítják a szekeret, a fiataloknak pedig igazi példaképek lehetnek, akárcsak mi, tapasztaltabb játékosok.

– Nehéz szezonkezdésen vagytok túl, de az elmúlt három hazai meccsen mindannyiszor győztesen sikerült elhagyni a pályát. Hogyan láttad külső szemmel ezt a periódust?

– Nagyon nehéz volt, hiszen ilyen hosszú ideig még nem hiányoztam. Talán az volt a legrosszabb, amikor a tévéképernyőn keresztül kellett megnéznem az első két ligameccset. Az utána következő három hazai mérkőzés viszont egy élmény volt. Leginkább az Újpest elleni meccs volt szenzációs, de a Miskolc elleni drámai végjáték sem volt mindennapi. Ami biztos, hogy jobban szerettem volna mindezt a pályán megélni.

Fotó: Borbély Fanni

– Újabb pikáns mérkőzés következik, a nevelőegyesületed, a GYHK ellen, ráadásul a szülőfaludban. Bánod, hogy ezen a meccsen még nem lehetsz jégen?

– Nagyon sajnálom, hogy nem léphetek jégre a GYHK elleni rangadón, de egyelőre még nem vagyok bevethető állapotban.

Ráadásul rokonok, ismerősök előtt tehettem volna mindezt, de remélem, a szezon folyamán még lesz bőven alkalom arra, hogy jégre léphessek akár a Remete Ice Arénában, akár a Vákár Lajos Műjégpályán.

– Mikorra várható a tényleges visszatérésed?

– Most már a jégen is próbálgatom a térdem, de egyelőre még megterhelő mozgásokat nem végzek. A visszatérésre vonatkozóan csak annyit mondhatok, hogy amikor az orvosi stábbal, illetve a szakvezetéssel együtt úgy értékeljük, hogy eljött az ideje, én másnap már magamra öltöm a kék-fehér mezt.