
Szombaton a párizsi paralimpián a második számában állt rajthoz a csíkszeredai Novák Károly-Eduárd. A férfi C4-es kategóriájú pályakerékpárosok 4000 méteres üldözéses megmérettetésében volt érdekelt.
A 4-es futamban kapott besorolást, egy ír sportolóval tekerte végig a 4 kilométeres távot. Az óra 4:33:690-nél állt meg, ez akkor a második legjobb időnek számított.
Még három páros volt hátra, akik közül még négyen jobb időt jegyeztek, mint Novák, így összesítésben itt is a hetedik helyet könyvelte el a székelyföldi paralimpikon.
Az érmes futamokért a legjobb négy közé kellett volna kerülnie.
Novák Ede számára a pályakerékpáros megmérettetés ezzel zárult, még két számban, a kerékpár időmérőjén és az országúti szakaszán lesz érdekelt.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Augusztus 13. Egy keddi reggel. Nézem az órámat, keresem az eseményt, amelyikre el kell érnem. De már nincs, vége az olimpiának, tudatosul bennem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!