
A görögök esélyeshez méltón kezdtek vasárnap késő este, elléptek két góllal, amire Andrei Neamțu válaszolt. Az ellenfél újabb két találatot ért el, Vlad Georgescu állította be az első negyed 2–4-es eredményét.
A második játékrészben
támadásban drasztikusan visszaesett Románia teljesítménye, a görögök pedig zsinórban szerzett három góllal elléptek öttel. Neamțu révén sikerült megtörni a gólcsendet, majd Andrei Prioteasa közelről értékesítette ziccerét. A görögök megszerezték a negyedben ötödik, összességében kilencedik találatukat, a szünet előtti eredményt Francesco Iudean állította be (5–9).
Jóval kevesebb találat esett a harmadik játékrészben, sokkal jobban védekezett mindkét fél. Andrei-Tudor Fulea háromra hozta vissza Romániát, ám erre kettővel válaszoltak a görögök, így ezt a negyedet is megnyerték és kényelmes, ötgólos előnyből várhatták a záró felvonást.
Georgescu szerezte az utolsó játékrész első találatát, de egy pillanatig sem forgott veszélyben Görögország sikere, hiszen gyorsan dobtak három gólt. Az utolsó percekben egyik csapat sem tudta bevenni ellenfele hálóját, a görögök végül 14–7-re nyertek.
Kedden következik az Egyesült Államok elleni meccs, a találkozó 17.35-kor kezdődik majd.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!