
Szombat délelőtt és kora délután kajak-kenuban lehet majd éremesélyeseknek szurkolni a párizsi olimpia utolsó előtti versenynapján, amelynek során a magyar küldöttségből birkózók, öttusázók és a női vízilabda-válogatott tagjai is érdekeltek lesznek.
A Vaires-sur-Marne-i pályán a férfi kajak egyesek 1000, és a női kajak egyesek 500 méteres középfutamait, majd döntőit bonyolítják le, s mindkét nem esetében két magyarnak lehet szorítani. A női K-1 középfutamokban a három évvel ezelőtt ebben a számban ezüstérmes Csipes Tamara, valamint Gazsó Alida Dóra, míg utána, férfi K-1-ben címvédőként Kopasz Bálint és a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám áll rajthoz. Rajtuk kívül Kiss Ágnes és Takács Kincső a kenu egyesek 200 méteres versenyszámának középfutamában ül hajóba.
Birkózásban két magyar birkózó mutatkozik be Párizsban: a szabadfogású Muszukajev Iszmail a 65 kilogramm világbajnoki címvédőjeként akár érmet is szerezhet a súlycsoport vasárnapi zárásakor, míg női 76 kilogrammban Nagy Bernadettre először nyolcaddöntős mérkőzés vár.
Öttusában szombaton a férfiak döntőjét rendezik a Versailles-i Kastély parkjában kialakított pályán, Bőhm Csaba és Szép Balázs lesznek érdekeltek. A nők számára az elődöntőt tartják szombaton kora délután, itt Gulyás Michelle-nek és Guzi Blankának lehet majd szurkolni.
A magyar és román érdekeltségű események az olimpia szombati napján
Szabadfogású birkózás
12.00 férfi 65 kg: Muszukajev Iszmail,
női 76 kg: Nagy Bernadett, Cătălina Axente,
női 62 kg, vigaszág: Incze Kriszta,
Kajak-kenu
11.30 női K-1 500 m középfutam: Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara,
12.10 férfi K-1 1000 m középfutam: Kopasz Bálint, Varga Ádám 11.20,
12.40 női C-1 200 m középfutam: Kiss Ágnes, Takács Kincső - 11.50,
Öttusa
14.30 női elődöntő, B csoport: Gulyás Michelle, Guzi Blanka,
18.30 férfi döntő: Bőhm Csaba, Szép Balázs.
Vízilabda
15.00 nők, az 5. helyért: Magyarország–Olaszország.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!