HIRDETÉS

Nagy Attila: „történelmi jelentőségű a hokivébé megszervezésének elnyerése”

A Romániai Jégkorong Szövetség elnöke nagy kihívásnak látja a vébé szervezését
Fotó: Veres Nándor

Románia, és ezen belül Sepsiszentgyörgy lesz a házigazdája a 2025-ös divízió I/A jégkorong világbajnokságnak. Nagy Attila, a Romániai Jégkorong Szövetség elnöke a büszkeség érzésével nyilatkozott a Székely Sportnak, de ugyanakkor nagy kihívásnak látja a vébé szervezését.

Amint a RJSZ elnöke a Nemzetközi Jégkorong Szövetség pénteki kongresszusa után fogalmazott, történelmi pillanat ez, hiszen Románia korábban sosem szervezett ilyen szintű jégkorong világversenyt.

Úgy gondolja, a válogatott csapatok idei teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy a sepsiszentgyörgyi rendezésről szóló pályázat mellett döntött az IIHF.

HIRDETÉS

Nagy Attila ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik ehhez hozzátették a magukét, vagyis a sepsiszentgyörgyi városvezetésnek, és a kollégáinak.

Mint elmondta, az elitből most kieső Lengyelország is szerette volna elnyerni a szervezés jogát, de a RJSZ pályázata a szavazatok 70 százalékát kapta meg és került ki győztesen.

Kapcsolódó

„A szervezés szempontjából minden kihívás kezdve a Sepsi Arénában készülő jégfelület minőségének maximalizálásától a szállások biztosításáig, számos olyan részlet van, amiben meg kell felelni a rendezőnek, az IIHF előírásait követve.

Nagy kihívás lesz, de bízom benne, hogy lesz egy olyan lelkes csapat, aki mindezt megvalósítsa”

– nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére a szövetség elnöke.

Nagy Attila izgalmas világbajnokságra számít, ahol Románia válogatottja számára továbbra is a bennmaradás lehet a reális cél, de úgy ahogy Bolzanóban is volt, bármi megtörténhet.

Kapcsolódó

Az IIHF kongresszusán más vébék helyszíneiről is döntöttek. A női válogatott Szerbiában, az U20-as fiúk Horvátországban, az U18-asok pedig Olaszországban játszanak. Premiernek számít, hogy a romániai együttes benevezett a női U18-as világbajnokságra is. Ennek helyszínét majd ősszel jelölik ki, de Románia ezt is megpróbálja megpályázni.

2 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Szuperkupával és új csapattal indul a romániai jégkorongszezon

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén rajtol a jégkorongidény.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

`
Krónika

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Hargitafürdőn alapoznak a csíki hokipalánták

Szűk kerettel, de annál nagyobb lelkesedéssel készül a következő idényre a Csíkszeredai ISK jégkorongcsapata. A fiatalok Hargitafürdőn edzőtáboroznak.

Gőzerővel készül a következő idényre a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Túl van az első egy hónapos felkészülésen a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, amelynek a következő idényben a magyar bajnokságban való jó szereplés, valamint a román döntő elérése a célja. A keretet új arcok és visszatérők is erősítik.

A GYHK lesz a házigazda, Gyergyóremetén rendezik a Kontinentális Kupa csoportkörét

A jégkorong Kontinentális Kupa első fordulójának szervezését a Gyergyói HK kapta meg. Október 17–19. között az ősszel megnyíló gyergyóremetei Remete Ice Rinkben lesznek a mérkőzések. A román bajnok magyar, ukrán és szerb ellenfelekkel méri össze erejét.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Korai búcsú, pontot tesz játékoskarrierjére a csíkszeredai jégkorongozó

A Háromszéki Ágyúsok támadóját, Részegh Zsoltot a következő szezonban már nem láthatjuk jégkorongozni. A 25 éves csíkszeredai játékos nehéz szívvel búcsúzik, úgy érzi, sok minden maradt benne, de egészsége érdekében nem halogathatta tovább a döntést.

A Gyergyói HK U20-as csapata a szlovákiai junior 1. Ligában indul

A Gyergyói Hoki Klub U20-as együttese a 2025/2026-os idénytől a szlovákiai junior 1. Ligában szerepel. Ez a bajnokság a Tipsport Extraliga alatti osztály, vagyis a második szintet jelenti a szlovákiai U20-as jégkorongban.

Folytatódik a csíki kulcsemberek távozása – Részegh Tamás a Coronánál folytatja

Elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot és a Brassói Coronánál folytatja Részegh Tamás – jelentette be közösségi oldalán a Cenk alatti együttes. A válogatott támadó elmondása szerint szükségét érezte a környezetváltásnak.

Stabil hazai alap fiatal tehetségekkel és minőségi légiósokkal kiegészülve – ez a koncepció a Sportklubnál

Feltűnő, hogy a következő szezonra készülve a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának háza táján nagyon kevés a játékosmozgás. A többi együttesnél sorra jelentik be az új igazolásokat, míg a kék-fehéreknél inkább távozók vannak, mintsem érkezők.

Székelyföldi hokicsapatokkal a mezőnyben rajtolnak majd az utánpótlásbajnokságok

Összesen 42 csapat jelezte részvételi szándékát a romániai utánpótlás-jégkorongbajnokságok következő kiírására. Az U13-tól U20-ig terjedő korosztályokban számos új együttes nevezett, köztük székelyföldi egyesületek is.

Egyelőre tízen alkotják a Csíkszeredai Sportklub keretét

Tíz játékossal van érvényes szerződése a Csíkszeredai Sportklubnak – jelentette be a klub kedden délelőtt a közösségi oldalán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!