Naponta szembesülünk egy-egy hírrel, miszerint feloszlik egy klub, vagy nincs meg az anyagi háttere a frissen feljutott együttesnek, hogy ott legyen a labdarúgó 3. Liga 2024–2025-ös szezonjának rajtjánál. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) így még nem is készíthette el a csoportok összetételeit, ellenben két dolgot biztosra vesznek.
Az első, hogy augusztus 31-én kezdődik a harmadosztály újabb kiírása, a második, hogy a bajnoki összecsapásokon egy negyedik játékvezető is közreműködik.
A döntést az FRF végrehajtó bizottsága ezen a héten szavazta meg, „egyhangúlag jóváhagyja a negyedik játékvezető delegálását, és az ezzel járó összeget a 3. Liga mérkőzéseire” – áll a határozatában, amelyben a harmadosztályban szereplő klubok képviselői is szerepelnek.
Eddig a párharcokra bírói hármas érkezett. Ezen a szinten a játékvezető 1100 lejes, a két partjelző pedig 900-900 lejes juttatást kap kézhez. A tartalék játékvezető bére 400 lej.
Emellett a harmadosztályos mérkőzésekre az FRF két megfigyelőt is küld, egynek a feladata a szervezéssel kapcsolatos, a másik pedig a játékvezetők tevékenységet ellenőrzi. Ők egyenként 750 lejt kapnak a kluboktól.
Természetesen a csapatoknak a hazai pályán rendezett találkozóin mentőnek kell lennie orvossal együtt, ahogy az együttes doktorának is a helyszínen kell tartózkodnia, illetve a rendfenntartással megbízott céget is biztosítania kell. Ezek is költségekkel járnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!