HIRDETÉS

Megvan a GYHK nyári mérkőzésprogramja

Kiderült kik ellen készül az új szezonra a GYHK
Fotó: Szász Adorján/GYHK

A Gyergyói Hoki Klub az első az Erste Liga mezőnyében, amely véglegesítette a jégkorong előszezonja programját. Szlovéniai és szlovákiai ellenfelekkel csapnak össze a piros-fehérek, az első alkalommal sorra kerülő romániai Szuperkupa döntőn kívül.

Hat erős ellenféllel mérkőzik meg augusztusban és szeptember elején a Gyergyói Hoki Klub. Az edzőmeccseken találkozik ICEHL-es, Tipsport Ligás, Alpesi Ligás és a szlovákiai második vonalban szereplő csapatokkal is. A Brassói Corona elleni Szuperkupa meccsen pedig a trófea megnyeréséért száll harcba.

Amint a GYHK Facebook oldalán közölték augusztus 16-án és 17-én két szlovéniai csapat vendégei lesznek Orbánék, kezdésnek az Alpesi Ligában játszó HK Jesenice lesz az ellenfél, majd másnap az ICEHL-es Olimpija Ljubljana együttesével néznek szembe. Augusztus 20-án a szlovákiai elitben szereplő HC Nové Zámky-val csapnak össze Érsekújváron.

HIRDETÉS

Ezt követi majd 31-én Bukarest új jégpályájának a nyitóeseménye, a romániai Szuperkupa döntő, amit először szerveznek meg, és ahol a Brassói Coronával csatáznak a piros-fehérek. Szeptember 5-én és 6-án ismét a Felvidéken lépnek jégre két, a szlovákiai második vonalban szereplő csapat ellen.

Előbb a Garamszentkereszten a MSK Ziar nad Hronom együttesével (a Tipsport ligás Zólyom farmcsapatával) néznek farkasszemet, majd Nagytapolcsányban a HC Topolcany (a Nyitra második csapata) elleni mérkőzéssel zárják az előszezont.

„5-6 mérkőzést terveztünk a felkészülési időszakra és 5 volt lekötve, amikor megtudtuk, hogy Bukarestben, a Szuperkupán is játszhatunk. Nagyon megtisztelő, hogy részesei lehetünk egy új csarnok felavatásának.

Ez az éles mérkőzés is jól illeszkedik a felkészülésünkbe. Nem mellékes szempont, hogy trófeát is szerezhetünk még a szezon kezdése előtt. A legjobb akkor bevethető keretünk fog harcba szállni a Szuperkupáért”

– fogalmaz Szilassy Zoltán sportigazgató.

Megkeresésünkre válaszolva Szilassy hozzátette, hogy ugyan a 2024–2025-ös a romániai bajnokságban az U21-es csapatuk szerepel majd, de a Szuperkupáért az akkor bevethető legjobb összeállításban veszik fel a versenyt a Brassóval.

Hozzátette, hogy mivel abban az időszakban a magyar válogatott olimpiai selejtezőn szereppel majd Pozsonyban, a nemzeti csapatba bekerülő játékosokat nélkülözniük kell majd a bukaresti meccsen, és a teljes légiós állományt sem vethetik be a korlátozás miatt,

de ez nem jelent problémát, elég mély keret áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy így is jó esély legyen a győzelemre és a trófeaszerzésre.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Nyolc évet lehúzott a Sportklubnál, a Bukaresti Steauához igazolt

Újabb székely hokissal erősít a Steaua: a Sportklubtól távozó Eduard Căsăneanu is csatlakozik a bukaresti csapathoz. A fővárosiak keretét fiatal székely tehetségek és rutinos cseh támadók alkotják a 2025–2026-os szezonra.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Izzadság nélkül nincs eredmény: új idényre épülnek az izmok a Gyergyói Hoki Klubnál

A nyári hónapok sokak számára a pihenésről szólnak, de nem a Gyergyói Hoki Klub játékosainak. A csapat már május közepén megkezdte az új idényre való felkészülést. Úgy dolgoznak, hogy a mérkőzések hajrájában lépéselőnyben legyenek.

Újabb támadójával hosszabbított a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Silló Arnolddal – jelentette be kedden délelőtt közösségi oldalán Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek támadója második szezonját kezdi a csapat kötelékében.

Visszatér a Sapientia U23, bővül a romániai jégkorongbajnokság

Gyergyóremetén ülésezett a román jégkorongszövetség vezetősége: döntöttek a következő idény főbb irányairól, új technikai igazgatót neveztek ki, és megerősítették, hogy a Sapientia U23 visszatér a felnőttbajnokságba.

Fiatal székely játékos csatlakozik a Gyergyói Hoki Klubhoz

Ravasz Csanád piros-fehér mezben folytatja pályafutását. A 20 éves, de már komoly tapasztalattal rendelkező csatár az elmúlt években a Budapest Jégkorong Akadémia HC színeiben játszott.

Orosz kapust igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Új játékos érkezik a kék-fehérek kapujába: Nyikita Melnicsuk a klub első nyári igazolása, amelyet hivatalos közösségi oldalukon jelentettek be.

Folytatódik a csíki kulcsemberek távozása – Részegh Tamás a Coronánál folytatja

Elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot és a Brassói Coronánál folytatja Részegh Tamás – jelentette be közösségi oldalán a Cenk alatti együttes. A válogatott támadó elmondása szerint szükségét érezte a környezetváltásnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!