HIRDETÉS

Halálos baleset után kötelező lesz a nyakvédő a Nemzetközi Jégkorong Szövetség rendezvényein

Korcsolyaél a levegőben. Veszélyes. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila

MTI
2023. december 05., 10:05

Az október végi nagy-britanniai halálos baleset után kötelezővé teszi a nyakvédő használatát valamennyi rendezvényén a Nemzetközi Jégkorong Szövetség. A magyar szövetség (MJSZ) – mivel az utánpótlásban már eddig is kötelező volt a viselése – a következő idénytől írja elő a felnőttek számára az alkalmazását.

MTI
2023. december 05., 10:05

Az IIHF vezető testülete – amelynek Kolbenheyer Zsuzsanna személyében van magyar tagja is – az orvosi bizottság javaslatára úgy határozott, hogy előírja a kifejezetten erre a célra kialakított nyaki védők viselését. A közlemény hangsúlyozza: felnőtt, junior (U20) és ifjúsági (U18) korosztályban is használni kell a felszerelést.

A szabály hatálybalépésének pontos dátumát a felszerelésgyártók ellátási lehetősége határozza meg.

Az IIHF továbbra is szoros kapcsolatban áll beszállítókkal, hogy képesek legyenek megfelelni a jelenlegi magas keresleti viszonyoknak. Amíg a szabály hivatalosan életbe nem lép, a nemzetközi szövetség továbbra is nyomatékosan javasolja, hogy minden IIHF-versenyen szereplő játékos viseljen nyakvédőt.

HIRDETÉS

Sipos Levente, az MJSZ főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a hazai utánpótlásszinten eddig is kötelező volt a nyakvédő használata, a felnőttek számára pedig a következő idénytől lesz az az elnökség határozata alapján.

„Fontos kiemelni, hogy a játékosok valóban olyan felszerelést használjanak, ami véd is. Ne »pipálják ki« a kötelező viselését azzal, hogy csak lóg rajtuk.

A játékvezetők a jövőben az eddiginél szigorúbban fogják ellenőrizni a nyakvédő használatát. Az első figyelmeztetés után 10 perces fegyelmi büntetés jár, ha nem megfelelő a felszerelés.

A felszerelésgyártókkal és -forgalmazokkal mi is kapcsolatban vagyunk, hogy mielőbb mindenki beszerezhesse a szükséges nyakvédőt” – mondta Sipos Levente.

Előzmények

A korábban az NHL-es Pittsburgh Penguinsben is szereplő Adam Johnsonnak október végén a Sheffield Steelers otthonában rendezett meccsen egy ütközést követően egy korcsolyapenge elvágta a nyakát. A pályán elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

A legemlékezetesebb ilyen jellegű magyarországi eset 2015. október 13-án történt, amikor a Megyeri úton rendezett Újpest-Fehérvár AV19 MOL Liga-mérkőzés 65. percében egy eleső játékos felvágódó korcsolyája megvágta a vendégek kanadai légiósának, Devon Kroghnak a nyakát. Vladimir Babic játékvezető sietett a csatár segítségére, a cserepadhoz kísérte, majd a helyszínen lévő orvosok is próbálták elállítani a komoly vérzést. Kroghot – aki végig tudatánál maradt és nem volt életveszélyben – kórházba szállították, másnap kétórás érsebészeti műtéten esett át, és egy vérrögöt kellett eltávolítani a nyaki vénájából. A 2–2-re álló meccs akkor félbeszakadt és később pótolták a hátralévő 76 másodpercet.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Tovább formálódnak a keretek az Erste Ligában

A nyár derekán sem áll meg a játékosmozgás az Erste Ligában: új arcok érkeztek, kulcsemberek hosszabbítottak, és néhány távozóra is fény derült. Eddig a magyarországi csapatok mutattak nagyobb aktivitást, de a székelyföldi klubok sem ültek tétlenül.

A GYHK lesz a házigazda, Gyergyóremetén rendezik a Kontinentális Kupa csoportkörét

A jégkorong Kontinentális Kupa első fordulójának szervezését a Gyergyói HK kapta meg. Október 17–19. között az ősszel megnyíló gyergyóremetei Remete Ice Rinkben lesznek a mérkőzések. A román bajnok magyar, ukrán és szerb ellenfelekkel méri össze erejét.

Nyolc évet lehúzott a Sportklubnál, a Bukaresti Steauához igazolt

Újabb székely hokissal erősít a Steaua: a Sportklubtól távozó Eduard Căsăneanu is csatlakozik a bukaresti csapathoz. A fővárosiak keretét fiatal székely tehetségek és rutinos cseh támadók alkotják a 2025–2026-os szezonra.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Izzadság nélkül nincs eredmény: új idényre épülnek az izmok a Gyergyói Hoki Klubnál

A nyári hónapok sokak számára a pihenésről szólnak, de nem a Gyergyói Hoki Klub játékosainak. A csapat már május közepén megkezdte az új idényre való felkészülést. Úgy dolgoznak, hogy a mérkőzések hajrájában lépéselőnyben legyenek.

Újabb támadójával hosszabbított a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Silló Arnolddal – jelentette be kedden délelőtt közösségi oldalán Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek támadója második szezonját kezdi a csapat kötelékében.

Korai búcsú, pontot tesz játékoskarrierjére a csíkszeredai jégkorongozó

A Háromszéki Ágyúsok támadóját, Részegh Zsoltot a következő szezonban már nem láthatjuk jégkorongozni. A 25 éves csíkszeredai játékos nehéz szívvel búcsúzik, úgy érzi, sok minden maradt benne, de egészsége érdekében nem halogathatta tovább a döntést.

A Gyergyói HK U20-as csapata a szlovákiai junior 1. Ligában indul

A Gyergyói Hoki Klub U20-as együttese a 2025/2026-os idénytől a szlovákiai junior 1. Ligában szerepel. Ez a bajnokság a Tipsport Extraliga alatti osztály, vagyis a második szintet jelenti a szlovákiai U20-as jégkorongban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!