Vigvári Vendel világbajnok vízilabdázó szerint a magyar válogatottnak a lendület és a fegyelmezettség mellett vagánynak is kell lennie ahhoz, hogy meglepetést tudjon okozni a csütörtökön kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon.
Az egyetemisták Európa-bajnokságán ezüstérmet szerzett a székelyudvarhelyi asztaliteniszező. Megkérdeztük tőle, miként fér meg a sportolás és a tanulás, mennyire büszke a díjra. Interjú Jenei Barnabással.
A labdarúgás világában bajnokikat rendeznek Spanyolországban, Olaszországban és Angliában kupameccseket játszanak. A magyar férfi vízilabda-válogatatott megkezdi a szereplését az Eb-n, emellett még kosár is szerepel a csütörtöki kínálatban.
Összesen 93 verseny, hat edzőtábor, 243 versenynap – röviden így lehetne összefoglalni a székelyudvarhelyi asztaliteniszesek tavalyi évét. György István edző tekintett vissza 2023-ra, illetve előre is, hogy mi várható idén.
A Sepsiszentgyörgyi Sport-All SK alpesi sí utánpótláscsapata Ausztriában készült fel a versenyekre, a Kitzsteinhorn-síterepen több mint két hetet töltöttek el.
Az év harmadik napján már El Clasicót rendeznek, igaz, ezúttal a férfi kosárlabda Euroligában. A Négysáncverseny Inssbruckban folytatódik, a spanyol focibajnokságban a Real Madrid a Mallorcát, a Girona pedig az Atléticót fogadja.
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint 24-30 fő között lehet a magyar úszócsapat létszáma az idei, párizsi olimpián, amelyen két érmet, köztük egy aranyat remél.
Nem maradunk sportesemények nélkül az új év első napján, igaz értelemszerűen eléggé szűkös a felhozatal, napközben teniszt és téli sportokat nézhetünk, majd késő este pályára lép a vélhetően Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool a Premier League-ben.
A párizsi olimpia lesz a legnagyobb sportesemény a 2024-es esztendőben, amelyben nyáron labdarúgó-Európa-bajnokságra is sor kerül – magyar és román részvétellel.
Az angol és olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzései egyértelműen kiemelkednek a kínálatból, több topcsapat is pályára lép. Emellett viszont teniszt, téli sportokat, jégkorongot, terepkerékpározást, kézi-, kosár- és röplabdát is nézhetünk.
A marosvásárhelyi női röplabdacsapat másodedzőjét, Bokor Istvánt nevezték ki a román U16-os korosztályú válogatott élére. Egyelőre a játékoskeret kialakításán dolgoznak, a céljuk, hogy ütőképes együttessel vágjanak neki az Európa-bajnoki kvalifikációnak.
Továbbra is a labdarúgás és a kosárlabda szerelmesei örülhetnek, ugyanis csupán ez a két sportág került be a pénteki kínálatba. Focimeccseket rendeznek az olasz élvonalban, nemzetközi kupameccset játszanak a kosarasok.
A jégkorong Erste Liga tavalyi két döntőse csap össze, a Gyergyói HK a Ferencváros otthonában vendégszerepel. A tavalyi ezüstérmest fogadja a marosvásárhelyi kosárlabda együttes.
Remek évet zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. Az egyesület sportolói 2023-ban 103 érmet gyűjtöttek a különféle versenyeken, köztük két Európa-bajnoki bronzot. Az évzáró gálán Tallósi Vanessza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség különdíját vehette át.
Adományokból és a támogatóktól kapott felajánlásokból egy hónap alatt összegyűlt az életmentő eszköz beszerzésére szükséges pénzösszeg. Bemutatóval egybekötött átadással elhelyezték a Nagy Ferenc Edzőteremben.