Hirdetés

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Párizsban három számban indult el Novák Károly Eduárd
Fotó: Facebook/Team Novák

2024. szeptember 05., 19:27

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

2024. szeptember 05., 19:27

„Átgondoltam a holnapi versenyt, a hosszútávú futamot, amelyen a két kategória – C5 és C4 – összevonva szerepel. A rajthoz álló 26 sportolóból mindössze 3 visel protézist.

Hirdetés

Úgy érzem, hogy ezt a sportot már nem lehet parakerékpározásnak nevezni, feleslegesnek érzem magam, és úgy gondolom, hogy ez a verseny semmilyen módon nem egyenlő és igazságos. Éppen ezért, sajnálattal közlöm veletek, hogy holnap nem fogok rajthoz állni.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Visszalépek a versenytől, és hivatalosan is visszavonulok ebből a sportból, amely már nem a fogyatékkal élő embereké, és amely mostanra néhány domináns ország politikai érdekeinek áldozatává vált” – tette közzé közösségi oldalán Novák Károly Eduárd.

Párizsban így három számban, az országúti verseny időfutamán, a pályakerékpárosok 4000 méteres üldözéses megmérettetésében, illetve a pályakerékpárosok 1000 méteres időfutamában indult, utóbbi kettőn hetedik lett.

Ez volt a csíkszeredai kerékpározó hatodik paralimpiája, összesen négy érmet nyert, és mindmáig Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Első paralimpiáján 2004-ben indult el, Athénban két versenyszámban negyedik lett. 2008-ban Pekingben az egyéni időfutamban volt ezüstérmes, majd a dobogó legmagasabb fokára 2012-ben, Londonban állhatott fel, az üldözéses verseny győzteseként a C4-es kategóriában. Londonban ugyanakkor az egyéni időfutamban ezüstérmes lett, majd Tokióban ismét a 4 km-es üldözéses versenyben állhatott a dobogó második fokára – akkor éppen sportminiszterként.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Magyarország tizenöt, Románia két éremmel zárta a paralimpiát

Véget ért vasárnap a párizsi paralimpia, amelyen a magyar sportolók összesen tizenöt, a románok két érmet szereztek.

Aranyérmes a román cselgáncsozó a párizsi paralimpián

Alexandru Bologa paralimpiai bajnoki címet szerzett a cselgáncsozók J1-es kategóriájának 73 kg-os súlycsoportjában. A tehetséges vak sportoló két bronzérem után felért a csúcsra a francia fővárosban zajló játékokon.

Hősök vagy hétköznapi emberek? – a paralimpia margójára

A parasportolók ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést, mint ép társaik, de lehet, hogy valamivel többet is. Legtöbbjük teljes életet él, de néhány fontos szükséglettel kiegészítve. Személyes paralimpiai történetek.

Novák nem tudott csodát tenni az egyéni időfutamban

Elrajtoltak az országúti kerékpárversenyek a párizsi paralimpián, a férfi C4-es kategóriájú egyéni időfutamban a csíkszeredai Novák Károly Eduárd is rajthoz állt.

Még egy hetedik hely Novák Edének Párizsban

Pénteken közel volt a döntőhöz, szombaton lecsúszott az érmes futamokról a csíkszeredai paralimpikon.

A második paralimpiáján fújja a sípot a székelyudvarhelyi játékvezető

A székelyföldi sportoló mellett egy játékvezető is elutazott Párizsba, ahol a napokban kezdődött a paralimpia. A vakfoci mérkőzéseit irányítja.

Két tizeddel maradt le a döntőről Novák Ede a paralimpián

Nagyon erős mezőnyben tisztesen helyt állt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd, a paralimpia férfi C4-5-ös kategóriájú pályakerékpárosok 1000 méteres versenyében nagyon közel volt, hogy döntőbe jusson.

Éremesélyes romániai sportolók, kezdődik a paralimpia Párizsban

23 sportágban 184 ország 4400 sportolója indul a szerdán rajtoló párizsi paralimpiai játékokon, amely szeptember 8-áig tart majd. Köztük van az a mindössze hat romániai sportoló, akik megszerezték az indulási jogot.

Az én hőseim...

Újságíróként harmadik olimpiámnál tartok, ezen kívül még két paralimpiáról tudósíthattam. Minden alkalommal megtaláltam az én hőseimet – figyelem, szubjektív lista következik!

Egy a 15 ezerből

Augusztus 13. Egy keddi reggel. Nézem az órámat, keresem az eseményt, amelyikre el kell érnem. De már nincs, vége az olimpiának, tudatosul bennem.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!