Csütörtökön a negyedik fordulóhoz érkeztek a női kézilabda-csapatok az olimpiai tornán. A B-csoportban kora délután a magyarok a pontnélküli spanyolokkal néztek farkasszemet, egy győzelem biztos továbbjutást jelentett a kieséses szakaszba.
Az elején pontatlan volt a Vlagyimir Golovin által irányított együttes, védekezésben könnyen átjátszották őket, támadásban nem igazán jutottak el gólszerzésig, így a 10. percben 6–3-nál időt is kellett kérnie a szövetségi kapitánynak.
Ez jót tett, 7–4 után zsinórban ötször zörgették meg Klujberték a hispánok hálóját, így megfordították az állást. A gyengébb kezdést a játékrész második felében kijavították, Böde-Bíró védéseinek is köszönhetően a pihenőre kétgólos előnnyel mehetettek vissza az öltözőbe (12–14).
A második játékrész elején növelte előnyét a magyar együttes, elhúzott öttel a 38. percben (15–20). Csakhogy ez a spanyolokat nem törte meg, hat perc alatt öt találatot jegyezve kiegyenlítettek (20–20).
Az időkérést követőn még jött egy gól, pillanatig átvették a vezetést, aztán több támadás kimaradt itt is, ott is, az eredményjelző sokáig 21–21-et mutatott.
Mindkét csapat szenvedett, sok hibával játszott a végjátékban. Az adok-kapokból valahogy a magyarok jöttek ki jobban, Vámos Petra góljával az 56. percben újból három lett közte (22–25).
Innen már nem volt újabb spanyol felkapaszkodás, meglett a győzelem, ezzel pedig az utolsó forduló eredményeitől függetlenül ott van kieséses szakaszban a magyar női kézilabda-válogatott.
Addig is van még egy csoportmeccs, szombaton 10 órától a hollandok ellen.
Olimpia, női kézilabda, B-csoport, 4. forduló:
Spanyolország–Magyarország 24–27 (12–14).
Hollandia–Brazília 31–24 (17–13),
Angola–Franciaország (17 órától).
Az állás:
1. Franciaország 6 pont/3 meccs (89–76)
2. Hollandia 6/4 (122–111)
4. Magyarország 5/4
3. Angola 3/3
5. Brazília 2/4
6. Spanyolország 0/4
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!