A 200 méter pillangón szerda este olimpiai ezüstöt nyert Milák Kristóf a legjobb idővel jutott be a 100 méter pillangó döntőjébe, így biztosította a helyét a szombat esti fináléban, ahol éremesélyesként állhat majd rajtkőre.
A női kardvívók kétszeres világbajnokként lépnek pástra a csapatversenyben, az első ellenfél pedig Japán lesz a nyolc között.
Nem feltétlenül sportszakmai szempontból, de mindenképpen hatalmas figyelem övezi majd az ökölvívó Hámori Luca mérkőzését algériai ellenfelével a 66 kg negyeddöntőjében. A 25 éves Iman Helifről ugyanis a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak. Helif az első mérkőzését Párizsban úgy nyerte meg, hogy olasz ellenfele alig 40 másodperc után feladta a küzdelmet vele szemben, mert túlságosan erősnek érezte az ütéseket.
A magyar női kézilabda-válogatott már csütörtökön biztosította a helyét a negyeddöntőben, szombaton reggel a szintén már biztosan továbbjutó hollandokkal találkozik a csoportkör utolsó fordulójában.
Ami a román küldöttséget illeti, a legnagyobb várakozás ismét az evezőkhöz fűződik, itt a nyolcasok versenye zárja a megmérettetéseket.
Atlétika
20.50 női 100 m elődöntő, Takács Boglárka, döntő,
21.20 női hármasugrás, döntő: Andreea Taloş.
Cselgáncs
9.00 csapatverseny (Pongrácz Bence, Ungvári Attila, Tóth Krisztián, Vég Zsombor, Pupp Réka, Özbas Szofi, Gercsák Szabina) – mérkőzések az elődöntőig, vigaszág.
Evezés
10.42 férfi egypár, C-döntő, Pétervári-Molnár Bendegúz,
11.06 férfi egypár, B-döntő: Mihai Chiruţă,
11:50 női nyolcas, A-döntő, Románia (Maria Magdalena Rusu, Roxana Anghel, Ancuţa Bodnar, Maria Lehaci, Adriana Adam, Amalia Bereş, Ioana Vrînceanu, Simona Radiş, Victoria Ştefania Petreanu),
12.10 férfi nyolcas, A-döntő, Románia ( Mihăiţă Ţigănescu, Laurenţiu Danciu, Bogdan Băitoc, Constantin Adam, Marius Cozmiuc, Mugurel Semciuc, Florin Arteni, Florin Lehaci şi Adrian Munteanu).
Íjászat
12.00 női egyéni, nyolcaddöntő, Mădălina Amăistroaie.
Kerékpár
12.00 férfi mezőnyverseny: Valter Attila
Kézilabda
10.00 női csoportmérkőzés, B-csoport, 5. (utolsó) forduló: Magyarország–Hollandia.
Ökölvívás
18.22 női 66 kg, negyeddöntő, Hámori Luca-Iman Helif (algériai).
Sportlövészet
10.30 női sportpisztoly, döntő, Major Veronika.
Úszás
12.00 előfutamok – női 50 m gyors, Senánszky Petra, férfi 1500 m gyors, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán, Vlad Stancu.
21.30 elődöntők, döntők – férfi 100 m pillangó Milák Kristóf, női 50 m gyors, Senánszky Petra?
Vitorlázás
12.00 ILCA 6, Érdi Mária, Ebru Bolat, ILCA 7, Vadnai Jonatán – futamok
Vívás
14.00 női kard csapat, negyeddöntő: Magyarország–Japán.
Vízilabda
16.00 férfi csoportmérkőzés, B-csoport, 4. forduló: Ausztrália–Magyarország,
22.05 férfi csoportmérkőzés, A-csoport, 4. forduló: Olaszország–Románia.
Megsérült a fővárosiak elsőszámú hálóőre, így gyors megoldást kellett találniuk. A háromszékiektől januárban elköszönt, most új szerződést kapott a hálóőr.
Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.
Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!