
Csipes Tamara – akárcsak három éve, Tokióban – ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében. A döntő másik magyar résztvevője, Gazsó Alida Dóra hatodik lett.
A fináléban ott volt az esélyesek között a címvédő és világbajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki a nyolcadik olimpiai aranyáért szállt versenybe, amit végül kiváló versenyzéssel be is lapátolt. A harmadik helyre Jörgensen futott be. A két magyar előzőleg négyesben harmadik, párosban második volt.
Varga Ádám ezüst-, a címvédőként indult Kopasz Bálint pedig bronzérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren. Felfokozott várakozás előzte meg a királyszámot. A tokiói játékok első és második helyezettje, Kopasz és Varga egymás mellett ment az 5-ös és a 4-es pályán. A táv nagy részében Kopasz állt úgy, hogy jó hajrával akár ismét győzhet, de a legjobban a 2014-ben világbajnok, Rio de Janeiróban ezüstérmes cseh Josef Dostal osztotta be az erejét. Az elején nagy tempót diktáló vb-címvédő, Tokióban harmadik portugál Fernando Pimenta visszaesett. Varga viszont a táv háromnegyed részében a negyedik-ötödik helyen haladt, de hosszú hajrát nyitott, elment Kopasz mellett is és csak kis különbséggel maradt el a cseh győztestől.
Így ismét másodikként végzett, akárcsak három éve. Kopasz Bálint nem tudott újítani a végén, harmadikként ért célba.
Harmadszor fordul elő a mostani olimpián, hogy két magyar dobogósa van egy számnak. Előzőleg ezt nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, illetve női kajakban a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra és a Pupp Noémi, Fojt Sára páros hozta össze.
Varga és Kopasz a magyar küldöttség 17. és 18. érmét szerezte a párizsi olimpián.
OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 15.26)
| Sorrend | Ország | Arany | Ezüst | Bronz | Összesen |
| 1. | Egyesült Államok | 40 | 44 | 42 | 126 |
| 2. | Kína | 40 | 27 | 24 | 91 |
| 3. | Japán | 20 | 12 | 13 | 45 |
| 4. | Ausztrália | 18 | 19 | 16 | 53 |
| 5. | Franciaország | 16 | 26 | 22 | 64 |
| 6. | Hollandia | 15 | 7 | 12 | 34 |
| 7. | Nagy-Britannia | 14 | 22 | 29 | 65 |
| 8. | Dél-Korea | 13 | 9 | 10 | 32 |
| 9. | Olaszország | 12 | 13 | 15 | 40 |
| 10. | Németország | 10 | 7 | 3 | 20 |
| 11. | Új-Zéland | 10 | 7 | 3 | 20 |
| 12. | Kanada | 9 | 7 | 11 | 27 |
| 13. | Üzbegisztán | 8 | 2 | 3 | 13 |
| 14. | Magyarország | 6 | 7 | 6 | 19 |
| 15. | Spanyolország | 5 | 4 | 9 | 18 |
| ...23. | Románia | 3 | 4 | 2 | 9 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!