
A Szeged kapusa és a Tatabánya jobbszélsője sem szerepelt a januári, németországi Európa-bajnokságon, amelyen a nemzeti csapat – története legjobb eredményét elérve – ötödik lett. A szakmai stáb ezúttal is számít a kapus Palasics Kristófra, akinek Kölnben a kontinenstorna ideje alatt vakbélműtétje volt.
„Mikler Roland tudására, tapasztalatára az előzetesen megbeszélteknek megfelelően az olimpiai selejtezőn természetesen számítunk, visszatér a csapatba” – idézi José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitányt a magyar szövetség honlapja.
A spanyol edző hozzátette, Rodríguez Álvarez Pedro személyes okok miatt hagyta ki a kontinenstornát, most azonban csatlakozni tud a csapathoz. Ő jobbszélen, illetve a térdsérüléssel bajlódó Máthé Dominik hiányában akár jobbátlövőben és nyitott védekezésben is hasznos tagja lehet az együttesnek. Éppen ezért Ancsin Gábor és Ilic Zoran mellé más jobbátlövőt nem is nevezett a szűk keretbe a kapitány.
A felkészülést a selejtező előtti hétvégén kezdi a válogatott.
– szögezte le a szakvezető.
Az olimpiai selejtezőre 18 játékos nevezhető, közülük kerül ki a mérkőzésenként pályára lépő 16 játékos. A torna alatt a 18-as és a bő 35 fős keret között öt cserére van lehetőség.
Tartalékok, kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Tatabánya), Nagy Martin (Szeged). Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Hornyák Péter (Balatonfüred). Jobbátlövők: Leimeter Csaba (HBW Balingen-Weilstetten, német), Széles Ákos (Bukaresti CSM, román). Irányítók: Juhász Ádám (Tatabánya), Lukács Péter (Elverum, norvég). Beállók: Topic Petar (Tatabánya), Szűcs Bence (Balatonfüred). Balátlövők: Nagy Bence (Ferencváros), Győri Mátyás (Tatabánya). Balszélsők: Kovacsics Péter (Ferencváros), Molnár Robin (HSA-NEKA).
Az olimpiai selejtező menetrendje, március 14., csütörtök:
19.30-tól Norvégia–Portugália
22 órától Magyarország–Tunézia
március 16., szombat:
18 órától Portugália–Tunézia
20.30-tól Norvégia–Magyarország
március 17., vasárnap:
19.30-tól Tunézia–Norvégia
22 órától Magyarország–Portugália
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!