
A magyar szövetség közösségi oldalán pénteken megjelent videóban Chema Rodríguez szövetségi kapitány elmondta, hogy a 20 fős keretből a jobbszélső Krakovszki Zsolt, a balszélső Krakovszki Bence és a beálló Szöllősi Szabolcs maradt ki. A londoni olimpikon kapus Mikler Roland, a jobbszélső Rodríguez Álvarez Pedro és az irányító Hanusz Egon tartalék lesz, de a szakvezető elmondása szerint ez változhat, hiszen van három cserelehetőségük az olimpián.
A párizsi olimpia kézilabdatornáján a csapatokat 14 játékos és három tartalék alkotja. Előbbiek az olimpiai faluban, utóbbiak azon kívül, szállodában laknak majd.
– nyilatkozta Chema Rodríguez.
A spanyol edző hozzátette, nehéz pillanat, amikor egy időre el kell búcsúzni a család néhány tagjától, de megértették, elfogadták a döntést, emiatt a kapitány még a szokásosnál is büszkébb a csapatra.
– szögezte le.
A magyar férfi válogatott jövő szombaton Győrben a szlovénok, július 19-én Stuttgartban a németek, 20-án szintén Stuttgartban a japánok ellen játszik felkészülési találkozót.
Az olimpiai tornát a magyarok július 27-én kezdik Egyiptom ellen, majd Argentínával, Norvégiával, a világbajnok Dániával és a címvédő, Európa-bajnok és házigazda Franciaországgal mérkőznek meg, a csoportból az első négy helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!