Hirdetés

Két ezüstöt lapátoltak be a román lányok

Ioana Vrînceanu és Roxana Anghel
Fotó: Cristian Nistor/COSR/Team Romania

2024. augusztus 02., 13:40

Három döntő várt a román evezősökre pénteken a párizsi olimpián, kettőben pedig dobogóra is állhattak.

2024. augusztus 02., 13:40

A férfi kormányos nélküli kettes döntőjében a Florin Arteni, Florin Lehaci a táv feléig jól tartották a ritmust a végső győztes britekkel, a második helyen eveztek, ám ezután Svájc és Horvátország is lehajrázta őket, végül a negyedikek lettek.

Az Eb-győztes, vébé-bronzérmes Ioana Vrînceanu, Roxana Anghel nem rajtolt jól a női kétpárevezősök döntőjében, hiszen a féltávig a negyedik-ötödik helyen eveztek. Az élen a hollandok diktálták a ritmust, és úgy tűnt, Ausztrália behúzza a második helyet,

Hirdetés

ám a román páros hatalmas hajrába kezdett, fokozatosan feljött és az utolsó métereken szerezte meg az ezüstérmet.

A női könnyűsúlyú kétpárevezős próbában a Gianina van Groningen, Ionela Cozmiuc alkotta duó végig jó ritmusban evezett, és ott volt a végül aranyérmes Nagy-Britannia nyomában. A harmadik helyen sokáig az új-zélandi páros evezett, ám a hajrában a görögök megelőzték őket.

Gianina van Groningen és Ionela Cozmiuc •  Fotó: Cristian Nistor/COSR/Team Romania Galéria

Gianina van Groningen és Ionela Cozmiuc
Fotó: Cristian Nistor/COSR/Team Romania

A romániai evezősök már négy éremnél járnak, hiszen csütörtökön a női kétpárosok versenyében az Ancuța Bodnar és Simona Radiș duó második helyen ért célba, míg az Andrei Cornea és Marian Enache kétpárevezős egység olimpiai bajnok lett.

OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 13.45)

SorrendOrszágAranyEzüstBronzÖsszesen
1.Kína127726
2.Egyesült Államok9161338
3.Franciaország811928
4.Ausztrália86519
5.Japán83516
6.Nagy-Britannia78823
7.Dél-Korea63312
8.Olaszország58417
9.Hollandia4228
10.Kanada3238
11.Románia2316
...19.Magyarország1214
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszakerülhet a Szuperligába az FK Csíkszereda közönségkedvence

Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Magyarország tizenöt, Románia két éremmel zárta a paralimpiát

Véget ért vasárnap a párizsi paralimpia, amelyen a magyar sportolók összesen tizenöt, a románok két érmet szereztek.

Aranyérmes a román cselgáncsozó a párizsi paralimpián

Alexandru Bologa paralimpiai bajnoki címet szerzett a cselgáncsozók J1-es kategóriájának 73 kg-os súlycsoportjában. A tehetséges vak sportoló két bronzérem után felért a csúcsra a francia fővárosban zajló játékokon.

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Hősök vagy hétköznapi emberek? – a paralimpia margójára

A parasportolók ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést, mint ép társaik, de lehet, hogy valamivel többet is. Legtöbbjük teljes életet él, de néhány fontos szükséglettel kiegészítve. Személyes paralimpiai történetek.

Novák nem tudott csodát tenni az egyéni időfutamban

Elrajtoltak az országúti kerékpárversenyek a párizsi paralimpián, a férfi C4-es kategóriájú egyéni időfutamban a csíkszeredai Novák Károly Eduárd is rajthoz állt.

Még egy hetedik hely Novák Edének Párizsban

Pénteken közel volt a döntőhöz, szombaton lecsúszott az érmes futamokról a csíkszeredai paralimpikon.

A második paralimpiáján fújja a sípot a székelyudvarhelyi játékvezető

A székelyföldi sportoló mellett egy játékvezető is elutazott Párizsba, ahol a napokban kezdődött a paralimpia. A vakfoci mérkőzéseit irányítja.

Két tizeddel maradt le a döntőről Novák Ede a paralimpián

Nagyon erős mezőnyben tisztesen helyt állt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd, a paralimpia férfi C4-5-ös kategóriájú pályakerékpárosok 1000 méteres versenyében nagyon közel volt, hogy döntőbe jusson.

Éremesélyes romániai sportolók, kezdődik a paralimpia Párizsban

23 sportágban 184 ország 4400 sportolója indul a szerdán rajtoló párizsi paralimpiai játékokon, amely szeptember 8-áig tart majd. Köztük van az a mindössze hat romániai sportoló, akik megszerezték az indulási jogot.

Az én hőseim...

Újságíróként harmadik olimpiámnál tartok, ezen kívül még két paralimpiáról tudósíthattam. Minden alkalommal megtaláltam az én hőseimet – figyelem, szubjektív lista következik!

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!