A magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldalán pénteken megjelent videóban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány elmondta, hogy a kerettagok közül a kapus Szemerey Zsófia, a beálló Pásztor Noémi és a balátlövő Kácsor Gréta tartalék lesz.
Szöllősi-Zácsik szeptember végén keresztszalag-szakadás miatt térdműtéten esett át, azóta nem játszott tétmérkőzést, de már teljesen felépült a sérüléséből, ezért került be a 20 fős keretbe.
A párizsi olimpia kézilabdatornáján a csapatokat 14 játékos és három tartalék alkotja. Előbbiek az olimpiai faluban, utóbbiak azon kívül, szállodában laknak majd.
– idézi az MKSZ sajtóközleménye Golovint.
Hozzátette, a játékosoknak és az edzői stábnak sem volt egyszerű pillanat a kerethirdetés, hiszen mindenki ott akar lenni az olimpián.
Sok szempontból megvizsgálták, melyik összetételben lenne a legjobb a csapat.
A magyar női csapat 17 játékossal folytatja a felkészülést. Előbb jövő kedden reggel 9-től Roglán, majd szombaton Győrben játszik edzőmérkőzést a szlovénokkal, július 19-én Stuttgartban pedig a házigazda németekkel találkozik.
Az ötkarikás tornát Magyarország július 25-én kezdi a házigazda és címvédő franciákkal szemben, utána Brazília, Angola, Spanyolország és Hollandia lesz az ellenfél a csoportkörben, ahonnan az első négy helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!