
A sepsiszentgyörgyi sportoló a péntek délutáni nyolcaddöntőben mindössze 38 másodpercig tartó csatában egyértelmű vereséget szenvedett japán vetélytársától a női szabadfogású birkózók 62 kg-os súlykategóriájában.
Ezzel azonban még nem búcsúzott az olimpiától, abban reménykedhetett, hogy ha Sakura bejut a döntőbe, akkor tovább folytathatja a szereplését. Ez végül össze is jött, a japán ugyanis a negyeddöntőben és az elődöntőben is győzött, és az aranyéremért van versenyben.
Incze Kriszta ellenfele a vigaszágon a kanadai Ana Paula Godinez Gonzalez lesz, aki a negyeddöntőben szintén Motoki Sakurával szemben maradt alul. A hivatalos menetrend szerint az összecsapást romániai idő szerint szombaton 12 óra 7 perctől rendezik. Amennyiben a háromszéki birkózónak sikerül nyernie, utána a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!