
Incze Kriszta szenzációsan menetelt az Isztambulban rendezett tornán, ahol a 62 kilogrammos súlycsoportban végig magabiztosan teljesített, és három ellenfelet felülmúlva kiharcolta az olimpiai szereplést.
„Tudván azt, hogy az utolsó esélyem volt kijutni az olimpiai játékokra, kicsit nagyobb volt a nyomás rajtam, mint az előző kvalifikációs versenyen.
– mondta elöljáróban a Székely Sportnak Incze Kriszta.
A háromszéki sportoló közölte, a sorsolással nem akart foglalkozni, mert tudta, hogy ha megnézi a lehetséges ellenfeleket, akkor túlságosan feszültté válik. Incze Kriszta a világranglista alapján a negyedik kiemelt volt, ezért nem kellett részt vegyen a selejtezőn.
A nyolcaddöntőben kezdett az ausztrál színekben versenyző, de japán származású Nachi Masuda ellen, és nem volt kérdéses a győzelme. Aztán kínai ellenfelet kapott a legjobb nyolc között, a Long Jiával szembeni összecsapásról elárulta, hogy ő volt az, akivel nem szeretett volna birkózni ezen a versenyen, mert kicsit tartott tőle, és biztos volt abban, hogy kemény párharc lesz. Ez be is igazolódott, szoros csatában győzött, és az újabb nyertes mérkőzéssel bejutott az elődöntőbe, ahol az olimpiai kvótaszerzés volt a tét.
A fehérorosz versenyzőről, Veranika Ivanováról már jóval a verseny előtt tudta, hogy egy ágon vannak, de korábban már kétszer is nyert ellene az ifjúsági korosztályban, ez pedig sokat segített neki.
– fogalmazott Incze Kriszta.
A Sepsi-SIC birkózója rámutatott, a mostani olimpiai kvalifikációval érzi igazán azt, hogy valóra vált az álma, mert ugyan az előző, tokiói ötkarikás játékokra nem úgy jutott ki, hogy a versenyen megszerezte ezt a jogot.
– jelentette ki a Székely Sportnak.
A székelyföldi versenyző elmondása szerint nagyon sokat fejlődött a 2021-ben megrendezett tokiói olimpia óta, látszik a képeken és a birkózásán is, hogy sokkal erősebbé vált, és úgy véli, az utóbbi három évben mentálisan is sikerült előrébb lépnie. „Helyre tudtam tenni egy-két dolgot, ami Tokióban bennem volt, mégpedig azt, hogy túlságosan akarom a győzelmet és stresszelem magam, emiatt sajnos sokszor hibáztam.
– mutatott rá.
Incze Kriszta elmondta, ezen a héten szeretne egy kicsit pihenni, utána viszont újrakezdi a felkészülést, két-három hétig Marosvásárhelyen tartózkodik, ahol Claudiu Miclea edző (akivel 2018 év vége óta együtt dolgozik) vezetésével erőnléti edzések és gyógytorna szerepelnek a programjában. Ezt követően pedig a román válogatott tagjaival Bulgáriába utaznak, ahol hegyvidéki edzőtáborban vesz részt.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen tervei vannak a párizsi olimpiára, Incze Kriszta úgy válaszolt, egyértelműen az a célja, hogy dobogós legyen és ezúttal olimpiai éremmel térjen haza.
– jegyezte meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!