
Hétfőn kora délután Magyarország–Szerbia összecsapást rendeztek a párizsi olimpián, azonban borítékolható volt, hogy egyik csapat sem hajtja túl magát, ugyanis már biztosan továbbjutó volt mindkét fél. Ennek ellenére rendkívül szórakoztató találkozót produkáltak, az első negyedben a szerbek ragadták magukhoz a kezdeményezést és 4–2-es előnyre tettek szert.
A második felvonásban nagyon jól játszott a magyar nemzeti csapat, záporoztak a gólok, félidőben pedig már 9–7 volt az állás. A maradék két játékrészben Magyarország játéka rendkívül hatékony volt, gyönyörű akciógólokat szereztek, valamint az emberelőnyöket is jobban kihasználták, mint korábban.
A végén 17–13-ra nyert a magyar vízilabda-válogatott, a B csoport harmadik helyén zárt és a szerdai negyeddöntőben az olasz, horvát, görög, amerikai négyes valamelyikével találkozik majd.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!