
A párharc első mérkőzésén a párosok játszottak, Adina Diaconu és Elizabeta Samara lépett asztalhoz, akik nagyrészt hátrányban voltak, és három szettben maradtak alul Kamath Archana és Akula Sreeja ellen, akik előnyhöz juttatták Indiát.
Az első egyéni mérkőzésen a marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette volt érdekelt, aki tehetetlen volt Manika Batrával szemben, egyik játszmában sem tudta érvényre juttatni a játékát és csak legfeljebb hét pontig jutott, így Románia már 2–0-s hátrányba került.
Ezután a keret legtapasztaltabb játékosa, Elizabeta Samara nagyot küzdött azért, hogy életben tartsa a romániai csapat reményeit, hiszen Akula Sreeja ellen
kétszer is szetthátrányból állt fel, és végül 11:8 arányban behúzta a harmadik meccset, és ezzel szépített.
A folytatásban újra Szőcs Bernadette következett, ezúttal sikerült emelnie a játéka színvonalán, magabiztosan kezdett és szettelőnyre tett szert. Kamath Archana a második játszmában ugyan kiegyenlített, de
aztán ismét Szőcs akarata érvényesült, megnyerte a következő két felvonást, és az ötödik összecsapásra mentette a párharcot.
A mindent eldöntő találkozón Adina Diaconura hárult a feladat, hogy továbbjuttassa a román válogatottat. Manika Batra azonban túl erős ellenfélnek bizonyult számára,
három szettben maradt alul, így az éremesélyes Románia már a nyolcaddöntőben búcsúzott a további küzdelmektől.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!