
Az idei Európa-bajnoki bronzérmes magyar vívó az első két asszójában egyaránt venezuelai vetélytársat, Ruben Limardo Gascont és Grabiel Lugót győzte le, utóbbit hosszabbításban bevitt találattal vert meg.
A negyeddöntőben az olasz csapattal tavaly világbajnok Federico Vismarával vívott. Ellenfele nagyon jól kezdett, minden szúrása pontos volt az elején és kihasználta a hibákat. A második három percben, amely 1-5-ről indult, a 24 éves magyar párbajtőröző többször feljött két tusra, de aztán mindig visszaállt a különbség, az olasz taktikusan őrizte a különbséget.
Az utolsó szakasz 7-10-es állásnál kezdődött, Andrásfi pedig innen nem kis kockázatot vállalva, aktív és bátor vívással egyenlített, majd 14-11-re fordított, végül pedig 15-13-ra győzött, így biztosan éremért vív. Az elődöntőben vasárnap 21 órakor a japán Kano Koki lesz az ellenfele.
A további magyar indulók közül a világranglistát vezető, tokiói ezüstérmes Siklósi Gergely a második asszójában, szoros küzdelemben, hosszabbításban esett találattal 14-13-ra kikapott a belga Neisser Loyolától, így a nyolcaddöntőben fejezte be a versenyt, míg Koch Máté vereséget szenvedett az első mérkőzésén, így nem jutott be a legjobb tizenhat közé sem, miután 15-10-re maradt alul a venezuelai Grabiel Lugóval szemben.
A női szakágban az egyetlen magyar induló, Pásztor Flóra szereplése két győzelem után a negyeddöntőben ért véget, ahol 15-4-re kapott ki a háromszoros vb-bronzérmes, amerikai Lee Kiefertől.
Az egyetlen román versenyző, Mălina Călugăreanu egy nyertes összecsapás után a nyolcaddöntőben búcsúzott, miután 15-9-re veszített a kétszeres világbajnok, olasz Alice Volpival szemben.
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Ez gyógyír a múlt heti nagyarányú vereségre. A Sepsi OSK úgy nyert a Kolozsvári CFR ellen, hogy a szünetben még hátrányban volt. Hármat lőtt a pihenő után, a győzelem után előkelő helyen van a labdarúgó élvonal rangsorában.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!