
Talán túlságosan is tisztelte ellenfelét csütörtökön este Románia, hiszen támadásban komoly gondjai adódtak, az első negyedben egyetlen gólt sem szerzett. A horvátok agresszív játékára nem volt ellenszer, háromszor is kijátszották a védelmet (0–3).
Sokkal bátrabban játszott a folytatásban Románia, kiegyenlítettebb lett a csata, jöttek is a gólok. De nem jött zavarba Horvátország, hogy kezdett zárkózni ellenfele, a szünetre maradt a három közte (3–6).
A harmadik játékrész igazi gólcunamit hozott, de nem tudott zárkózni Románia, sőt, a horvátok még növelték is előnyüket, így az utolsó negyedre négygólos előnnyel fordulhattak (7–11).
Mivel gyakorlatilag minden kérdés eldőlt, a záró nyolc perc során nem volt túlságosan magas a ritmus, Románia így is faragott egyet hátrányán, megnyerte az utolsó negyedet, a vége 11–8 lett a horvátok javára.
Szombaton este tíz órakor következik a világbajnoki ezüstérmes, legutóbbi olimpián bronzérmes olaszok elleni meccs.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!