HIRDETÉS

Megszakadt a Vasas sorozata, a Kerekerdő nyerte a jubileumi Húsvét Kupát

Fotó: Csató Andrea

2025. április 20., 19:22

A kellemes tavaszias időnek is köszönhetően közel ezer ember volt kíváncsi a Rózsa és Iskola utcaiak (Vasas), illetve a Szent János és a Szentimre utcaiak (Kerekerdő) jubileumi labdarúgó-mérkőzésére Székelyudvarhelyen.

2025. április 20., 19:22

Húsvétvasárnap ismét megtelt élettel a kerekerdői focipálya, idén jubileumi volt az ünnep, ezt a hagyományt már 70 éve éltetik. Ezúttal a Kerekerdő csapata volt a házigazda, szombaton letakarították és megvonalazták a pályát, a középkörbe pedig beleírták a 70-es számot.

HIRDETÉS

A polgármesteri hivatal korábban feljavíttatta az utat a Kerekerdő felé, így könnyebb volt megközelíteni a pályát, míg a játéktér környékén lenyírták a füvet.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Szokás szerint idén is küzdelmes meccset játszott egymással a két utca csapata. A vezetést a zsinórban öt győzelemnél járó Vasas szerezte meg, az első félidőben Bencze Rajmund megpattanó lövésével kerültek előnybe. A szünetet követően feljavult Kerekerdő, több nagy helyzetük is volt, az egyenlítés is összejött, Luka Csaba közelről értékesített egy ziccert.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Mivel több találat nem esett, büntetőkkel dőlt el a jubileumi, hetvenedik Húsvét Kupa: az utolsó párosban a Kerekerdő kapusa, László Zsolt kivédte a tizenegyest és megnyerte csapatának a meccset.

„Megszakítottuk a Vasas győzelmi sorozatát, hiszen az előző öt kiírást ők nyerték. A Kerekerdőnek 2010–19 között volt már egy kilencmeccses sikersorozata, nem akartuk, hogy ezt megdöntsék” – mondta nevetve a meccs után László Zsolt.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

A mérkőzés egyik szervezője kiemelte, nagy szó, hogy már a hetvenedik kiírását szervezhették meg a Húsvét Kupának. „A felmenőink hetven évvel ezelőtt szervezték meg először, és azóta megállás nélkül minden évben sorra kerül, egyszer sem maradt ki, még a világjárvány alatt is fociztunk egyet. Visszük tovább, és mindent megteszünk, hogy a jövőben is életben tartsuk ezt a hagyományt. Örvendünk, hogy béke és barátság van a két utca lakói között” – tette hozzá.

Labdarúgás, 70. Húsvét Kupa:

Szentimre utcai Kerekerdő–Rózsa utcai Vasas 1–1 (0–1), büntetőkkel 4–2.
Gólszerzők: Luka Csaba, illetve Bencze Rajmund.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

„Isten most igazságot tett” – bírálta a Sepsi OSK-t a volt edző jó barátja

A Sepsi OSK története legmegrázóbb élményével zárta az idényt: kiesett a Szuperligából. A klub egykori trénere, Eugen Neagoe a visszatérésben bízik, míg Gică Mihali, Dorinel Munteanu egyik legjobb barátja az isteni igazságszolgáltatást emlegette.

Kölcsönös tisztelet: az FC Argeș köszönetet mondott az FK Csíkszeredának

A bajnoki cím megnyerése után az FC Argeș a hivatalos közösségi oldalán megköszönte az FK Csíkszeredának a vendégszeretetet és a szép szavakat, amellyel a klubot illették.

Székelyhon

Két darabban az autó, de a sofőr túlélte

A jármű több darabja leszakadt és több méterre elrepült, miután egy útszéli áteresz betonlapjának ütközött vasárnap Teleorman megyében. A sofőr túlélte a balesetet, de megsérült és kórházba vitték.

`
Krónika

Az Otopeni repülőtéren látták George Simiont a választási veresége után

A bukaresti Otopeni repülőtéren bukkant fel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje hétfőn reggel, amikor már biztossá vált, hogy elvesztette az államfőválasztást.

Krónika

Több, külföldön élő Simion-szimpatizáns szétvágta az útlevelét a vereség miatti elkeseredésében

Sajátos trend terjed a TikTokon George Simion külföldön élő szimpatizánsai körében azt követően, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke elvesztette a vasárnapi elnökválasztást: arról tesznek közzé videót, hogy szétvágják az útlevelüket.

Főtér

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Ez is érdekelheti

Bölöni László: szegényebbek azok a helyek, ahol nincs templom és futballpálya (videóval)

A legendás marosvásárhelyi labdarúgóedző volt a díszvendége az újonnan épült borszéki sportkomplexum átadóünnepségének. Bölöni Lászlót videós interjúnkban az esemény apropójáról és a székelyföldi futball helyzetéről is kérdeztük.

Kovács István vezetheti a Bajnokok Ligája döntőjét

Élete lehetősége előtt áll Kovács István: komoly esélye van arra, hogy ő vezesse a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét. A 40 éves játékvezető a legnagyobb favoritok közé tartozik, hogy május 31-én Münchenben dirigálja az Inter–PSG finálét.

Selymes Tibor: „Ha a futballban nőttél fel, akkor a zsigereidben érzed a játék minden elemét”

Selymes Tibor a székely labdarúgás egyik legkimagaslóbb egyénisége, sokak példaképe. A román „aranycsapat” egykori tizenhármasával felidéztük karrierje fontosabb mozzanatait.

Hetven éve fenntartják a húsvéti focit Székelyudvarhelyen (videóval)

A kellemes, tavaszias időjárásnak is köszönhetően közel ezer ember volt kíváncsi a Vasas (Rózsa és Iskola utcaiak) és a Kerekerdő (Szent János és Szentimre utcaiak) csapatainak jubileumi labdarúgó-mérkőzésére Székelyudvarhelyen.

Álom után rémálom: lekerülhet a sporttérképről a brassói labdarúgás

Viharfelhők gyülekeznek a brassói futballklubok fölött: az önkormányzat leállította a sporttámogatásokat, a leginkább érintett egyesületek – a Brassói SR, a Kids Tâmpa és a Transilvania – pedig jelenleg a túlélésért küzdenek.

Kovács István továbbra is a FIFA elitjében, ezúttal a klubvilágbajnokságon bizonyíthat

Kovács István ismét reflektorfénybe került a nemzetközi futballszíntéren: ezúttal a FIFA nevezte azon 35 játékvezető közé, akik közreműködnek a nyáron esedékes klubvilágbajnokságon. A tornát június 14. és július 13. között rendezik az Egyesült Államokban.

Két sürgősségi műtéten is átesett néhány nap alatt Pászka Lóránd

Perforált vakbélgyulladás miatt két sürgősségi műtéten esett át Pászka Lóránd, a Ferencváros játékosa, aki jelenleg a Kecskemétnél szerepel. A székelyföldi védő hetekre kidőlt, de már otthon lábadozik, és optimistán tekint a folytatásra.

Edzőváltáson esett át a Szpari, Fejér Béla bízik a bennmaradásban

Edzőváltás történt az NB I-ben szereplő Nyíregyházi Spartacus FC-nél, miután az együttes gyenge formát mutatott az elmúlt hetekben. Hét fordulóval a szezon vége előtt a csapat kieső helyen áll, így a klub vezetősége a váltás mellett döntött.

Pászka Lóránd a forduló csapatában az NBI-ben

Bár a Kecskemét már hat bajnoki óta nyeretlen a magyar labdarúgó-élvonalban, a Ferencvárostól kölcsönbe érkezett Pászka Lóránd egyre jobb teljesítménnyel tűnik ki csapatánál.

Közel 600 leigazolt játékosa van a Kovászna megyei Minifoci Szövetségnek

Januártól hivatalosan is bejegyezték a Kovászna megyei Minifoci Szövetséget, a kispályás labdarúgással foglalkozó háromszéki szervezet közel 600 leigazolt játékossal és 11 játékvezetővel rendelkezik – tudtuk meg Kocsis-Tulit Balázs titkártól.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!