HIRDETÉS

Ilyés Róbert: „remélem, mindenki kiadja magából a maximumot”

Taktikai szempontból egészen másképp kell játszania itthon az FK Csíkszeredának
Fotó: Pinti Attila

Sorsdöntő mérkőzés előtt áll az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapata, az élvonalba jutásért zajló osztályozó visszavágóján hétfőn 20 órától a Bukaresti Dinamót fogadja. A hazai találkozó előtt Ilyés Róbert vezetőedző és Makrai Gábor támadó nyilatkozott.

Ilyés Róbert vezetőedző szerint a játékosok egész héten csak a futballra összpontosítottak, tudják, hogy mi a feladatuk, és más taktikát kell alkalmazzanak.

HIRDETÉS

– Hogyan készültek, képes lesz a csíki csapat a fordításra?

– A párharc második felvonása következik, tudjuk, hogy kétgólos hátrányból kell felállnunk. Ez egy kicsit változtatott a játékunkon, az elképzelésünkön, mivel muszáj lesz támadni. Ha fel akarunk jutni, akkor gólokat kell szerezzünk. Úgyhogy taktikai szempontból egészen másképp kell itthon játszani, mint amit játszottunk Bukarestben.

Bízom benne, hogy a mi közönségünk, a mi szurkolóink is pont úgy mellettünk fognak állni és fognak segíteni, mint ahogy tették a Dinamo drukkerei Bukarestben. Remélem, hogy a játékosokból most, a szezon utolsó mérkőzésén mindenki a maximumot kiadja, és amit hoz a sors azt el kell fogadni. A remény hal meg utoljára, és mi reméljük, hogy meg tudjuk fordítani ezt a párharcot.

– Mi az ami hiányzott Bukarestben az FK Csíkszereda játékából a gólon kívül?

– A csapat kihozta a legtöbbet, próbálta azt játszani, amit elterveztünk. Viszont az a nyomás, ami érkezett a stadionból, a szurkolóktól, befolyásolta a játékosoknak a teljesítményét.

Ettől eltekintve azért megvoltak a ziccereink, ahogy Makrainak is volt az a nagy óriási helyzete az utolsó percekben. Azzal, és egy 2–1-es vereséggel jobban életben maradhattunk volna.

Persze a Dinamónak is meg voltak azok a lehetőségei, amikből szerezhettek volna ők is több gólt, de így a 2–0-s eredményről várjuk a folytatást, és nagyon fontos: gólokat kell szerezzünk! Számítok a játékosoknak a maximális, százszázalékos teljesítményére.

Ilyés Róbert közölte, egész héten csakis a játékkal foglalkoztak, kielemezték a hibáikat, amiket elkövettünk Bukarestben, és tudjuk most, hogy mi a feladatuk •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Ilyés Róbert közölte, egész héten csakis a játékkal foglalkoztak, kielemezték a hibáikat, amiket elkövettünk Bukarestben, és tudjuk most, hogy mi a feladatuk
Fotó: Pinti Attila

– Mennyire befolyásolja a csapatot, hogy nagy számban, több ezren jönnek a Dinamo-szurkolók? Foglalkoztak a körülményekkel?

– Nem, teljesen kizárt, hogy mi ezekre fókuszáljunk. Egész héten csakis a játékkal foglalkoztunk, kielemeztük a hibáinkat, amiket elkövettünk Bukarestben. Tudjuk most, hogy mi a feladatunk.

Más taktikai játékot kell ezen a mérkőzésen felvállaljunk, meg fogunk tenni mindent a klubunkért, a szurkolóinkért és persze önmagunkért is, hogy ezt a lehetőséget ne szalasszuk el. Nem fogunk foglalkozni a Dinamo szurkolóival, csakis a játékra fogunk összpontosítani.

A bukaresti mérkőzésen hiányzott a gól az FK játékából. Az egyik nagy csíki gólhelyzetet Makrai Gábor hagyta ki.

– Milyen a hangulat az öltözőben, hogyan zajlott a héten a felkészülés?

– Jó a hangulat, mindenki várja már nagyon ezt a mérkőzést. Ez egy döntő, egész végig ezért dolgoztunk.

Szeretnénk jól zárni ezt a szezont, és nem csak nyerni, hanem gólokkal nyerni, mert ez kell nekünk, hogy az első osztályban indulhassunk. Hát most az élet azt adta, hogy kijavíthatom azt a lehetőséget amit elrontottam, úgyhogy szeretnék vele élni.
Makrai Gábor javítana, és a hazai visszavágón nem hibázná el a ziccerét •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Makrai Gábor javítana, és a hazai visszavágón nem hibázná el a ziccerét
Fotó: Pinti Attila

– Várhatóan nagy számú közönség előtt lépnek pályára, jó lesz a hangulat a stadionban. Ez feldob, jobb teljesítményre lesznek képesek?

– Persze, örülünk neki. Hallottuk a hírét, hogy hamar elkeltek a jegyek. Várjuk nagyon a szurkolókat, és szeretnénk őket boldoggá tenni egy közös ünnepléssel a végén.

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hatásosnak bizonyult a rengeteg kritika – a FIFA eltűntette Kovács Istvánt a reflektorfényből

Nemrég Bajnokok Ligája-döntőt vezetett, most pedig teljesen háttérbe szorította a klubvilágbajnokságon a FIFA Kovács Istvánt, miután a PSG-Atlético Madrid szuperrangadón mutatott teljesítményét rengeteg kritika érte.

Niczuly Roland: „Diószegi csak a hazugságot terjeszti, hogy én legyek, akin csattan az ostor”

Tovább gyűrűzik a Sepsi OSK-nál dúló nyilatkozatháború. Miután Diószegi László klubelnök keresetlen szavakkal illette kegyeiből kiesett kapusát, maga az érintett hazugságnak nevezte a vádakat.

Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

`
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Krónika

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

Ez is érdekelheti

Niczuly Roland: „Diószegi csak a hazugságot terjeszti, hogy én legyek, akin csattan az ostor”

Tovább gyűrűzik a Sepsi OSK-nál dúló nyilatkozatháború. Miután Diószegi László klubelnök keresetlen szavakkal illette kegyeiből kiesett kapusát, maga az érintett hazugságnak nevezte a vádakat.

Kirobbant a háború: Diószegi élesen bírálta Niczulyt, innen már nincs visszaút

Nyílt háború alakult ki a Sepsi OSK és korábbi csapatkapitánya között: Diószegi Laszló kemény szavakkal illette Niczuly Rolandot, aki szerinte 200 ezer eurót követel a szerződésbontásért. Beszéltünk a kapussal, aki nyilatkozott az ügy kapcsán.

Átalakult kerettel készül a nyárádtői labdarúgócsapat

Habár még sok a bizonytalanság a klub körül, javában zajlik a Nyárádtői Unirea felkészülése a labdarúgó 2. Liga új idényére. Szinte egy egész csapatra való új játékos érkezett és többen távoztak is a Maros megyei együttestől.

Gólképtelen volt a Sepsi OSK az első tesztmeccsen

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a másodosztályra hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A piros-fehérek szombaton a Sellenberki SK ellen hiába alakítottak ki rengeteg helyzetet, csupán egy lesgólig jutottak.

Rekordbüntetés a fegyelmi bizottságtól – újabb 2. ligás együttes került a csőd szélére

Súlyos csapás érte a tavaly még másodosztályban szereplő FCU Craiovát: a fegyelmi bizottság döntése alapján a klub 14 pontos levonással kezdi meg a következő idényt, bármelyik osztályban is indul, miután hatalmas tartozást halmozott fel.

Az összeomlás szélén a Gloria Buzău – bajnoki helyére már sorban állnak a 2. Ligában

A 2. Liga következő idényének mezőnye egyelőre nem végleges: az élvonalból kiesett Gloria Buzău jövője teljes bizonytalanságban van. A klub közel áll a visszalépéshez, miután az önkormányzat és több privát finanszírozó is megszüntette a támogatást.

Formálódik a Sepsi OSK kerete a másodosztályra

A Sepsi OSK komoly átalakuláson megy keresztül az élvonalból való kiesést követően: rutinos játékosok távoztak, fiatalok kapnak lehetőséget, több új labdarúgó is érkezett. A háromszékiek felfrissített kerettel már a visszajutásra készülnek.

Vele vagy nélküle: mi lesz Niczuly sorsa a Sepsi OSK-nál

A Sepsi OSK új edzője vezetésével elkezdte a felkészülést a másodosztályos pontvadászat augusztusi rajtjára. Sokak számára feltűnt, hogy a keretből hiányzó legnagyobb név a Niczuly Rolandé. A jelek szerint nem számol vele a szakvezető.

Lesznek hiányzók a 2. Ligában, a Székelyudvarhelyi FC neve egyelőre nem került előtérbe

Egy csapat nem kapta meg a licencengedélyt, egy pedig nem nevez a labdarúgó 2. Liga soron következő idényébe. Megvan, hogy kik ugorhatnak be helyettük.

Tapasztalt spanyol középpályást igazolt a háromszéki gárda

Javában zajlik a háromszéki klub keretének átalakítása, ennek részeként szerdán délután a csapat hivatalos Facebook-oldalán bejelentették Dani Iglesias érkezését. A tapasztalt középpályás egy évre szóló szerződést írt alá, hosszabbítási opcióval.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!