A kiesés borítékolhatóan jelentős átalakulást hozott a sepsiszentgyörgyi keretben, a klub pedig egyértelműen az újjáépítés időszakát éli. Az első, aki bejelentette távozását, Branislav Niňaj volt: a 31 éves szlovák védő 2021 és 2025 között 160 mérkőzésen lépett pályára az OSK színeiben, három gólt és két gólpasszt jegyzett, a védelem egyik alappillére volt. Pályafutását hazájában, a szlovák élvonalbeli Podbrezova együttesénél folytatja.
Szintén a hátsó alakzatból távozott Matej Šimić, aki januárban érkezett, de mindössze 14 mérkőzés jutott neki. A horvát belső védő már be is mutatkozott új csapatában, a grúz élvonalban szereplő Torpedo Kutaisinál.
Nem tartott igényt az új szakmai stáb Sherif Kallaku szolgálataira sem. A 27 éves albán középpályás 2023 nyarán csatlakozott a Sepsihez, 60 tétmeccsen öt gólt és négy gólpasszt jegyzett, de egyik edző alatt sem tudott kulcsemberré válni. Jelenleg szabadon igazolható.
Mino Sota, a japán középpályás is elbúcsúzott Háromszéktől. Egy szezon alatt 35 találkozón kapott lehetőséget, és bár gólt nem szerzett, a csapat motorjának számított. Egyelőre nem tudni, hol folytatja.
A támadósorban szintén megváltak Dorian Babunskitól. Az észak-macedón játékos nem tudott maradandót alkotni az elmúlt félévben, 13 összecsapáson játszott a piros-fehér mezben, de csak egy gólpasszig jutott.
Három román futballista is távozott: Andres Dumitrescu a Slavia Praha kölcsönjátékosaként szerepelt az OSK-ban, most pedig végleg a Sigma Olomouc csapatához került. A szintén kölcsönben játszó Omar El-Sawy visszatért a Bukaresti Rapidhoz, Sebastian Mailat pedig az FC Botoșani-hoz igazolt. Niczuly Roland sorsa egyelőre kérdéses, az viszont a klubnál kirobbant háború után biztosra vehető, hogy nem látjuk őt már a Sepsi mezében szerepelni.
• Videó: Médiatér
A klub eddig nyolc távozót jelentett be, közülük öt külföldi. Az érkezők oldalán eddig hat új igazolás szerepel: öten román állampolgárok, és csak Dani Iglesias számít légiósnak, aki spanyol.
A legfrissebb szerzemény Alin Techereș, a 18 éves védő a Kolozsvári U-tól érkezett kölcsönben a következő kiírásra.
A Sepsi OSK stratégiája tehát világos: hazai játékosokkal stabilizálni, majd újraépíteni a keretet. Hosszú még az átigazolási szezon, így biztosan további változások várhatók a 2. ligás idény augusztus 2-án esedékes rajtjáig.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!