Mint ismeretes, Diószegi László klubelnök megtöltötte a Dâmbovița-parti román sportsajtót azzal, hogy látni sem kívánja az együttes korábbi elsőszámú hálóőrét, mivel az csak rekordösszegért cserébe lenne hajlandó távozni a csapattól, megkeresésünkre viszont Niczuly Roland cáfolta ezeket a vádakat.
A Székely Sportnak adott nyilatkozatában hazugságnak nevezte a sepsiszentgyörgyi klubvezető állításait.
„Diószegi csak a hazugságot terjeszti, hogy én legyek, akin csattan az ostor és én legyek az, aki elviszi a balhét azért, ami a Sepsi OSK-nál történt. Egy játékos egyedül nem tud kiestetni egy csapatot, bármi is történik.
– közölte a Székely Sporttal Niczuly Roland, akinek a tavaly decemberben kötött hosszabbítás értelmében 2027 nyaráig érvényes szerződése van a sepsiszentgyörgyi klubbal.
Niczuly Roland 2016-ban igazolt Sepsiszentgyörgyre, az akkor 2. Ligába feljutó együtteshez, amelynek csakhamar oszlopos tagjává vált, neve összeforrt a piros-fehérekével, az öltöző vezéreként hosszú ideig viselte a csapatkapitányi karszalagot. A 29 éves kézdivásárhelyi hálóőr alaposan kivette a részét a klub legnagyobb sikereiből, a két Román Kupa és a két Szuperkupa-győzelemből.
• Videó: Médiatér
Ami a követeléseit illeti, Niczuly Roland határozottan cáfolta a klubelnök nyilatkozatát, miszerint 200 ezer eurót kérne szerződése felbontásáért cserébe.
„200 ezer euróról nincsen szó, ez a legnagyobb hülyeség, egy hazugság, csak hogy töltse meg a népet, hogy én vagyok a rossz. Én 50%-ot kértem a szerződésemből, ami 130 ezer euró, akárhogy is nézzük, korrekt. A szerződések azért vannak, hogy betartsák, nem várhatják el ők, hogy ingyen távozzak” – árulta el érdeklődésünkre.
Frissítés
Utólagos kiegészítésként Niczuly még hozzáfűzte, hogy „Diószegi úr a szurkolók nyomására döntött úgy, hogy nem számít rám a továbbiakban, mivel azt mondták neki, ha én védek továbbra is, nem jönnek meccsekre. Ha a szurkolók ezt akarják, gyűjtsék össze a pénzt, s nem látnak többet”.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!