A párharc első mérkőzését hétfőn 20 órától játsszák le a fővárosi Nemzeti Arénában, amelyre a jelenlegi adatok szerint már több mint 30 ezer jegyet értékesítettek, de akár telt ház előtt is pályára léphetnek a csapatok. Az FK Csíkszeredának is lesznek szurkolói az ország legnagyobb stadionjában, legalább ötvenen feliratkoztak a klub által rendelkezésre bocsátott ingyenes buszra.
Az egy héttel későbbi csíkszeredai visszavágóra a Dinamo szurkolói alig 125 belépőt kapnak, mivel a protokoll szerint a vendég klub drukkerei a stadion befogadóképességének 5 százalékára tarthatnak igényt.
Ennek ellenére azonban a bukaresti szurkolói csoportosulás közölte, hogy a csekély mennyiségű belépő nem lehet akadály számukra abban, hogy sokkal többen a helyszínre utazzanak, még ha nem is tekinthetik meg az eseményeket a stadionban.
„Két mérkőzés áll előttünk, amelynek eredményét csak mi tudjuk meghatározni, a játék és a stadionban uralkodó hangulat alapján. A meccsre vannak játékosaink, de a skandálásunkat az egész országnak hallania kell. Csíkszeredába 125 jegyet adtak nekünk.
– fogalmazott közleményében a Cătălin Hîldan szurkolói csoportosulás.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!