Kiütéses sikert aratott a Bukaresti CSM a női kéziladba Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában rendezett első mérkőzésen Cristina Neagu vezérletével 33–24-re győztek a fővárosiak.
A Telekom Veszprém az északmacedón Vardar Szkopje, a MOL-Pick Szeged pedig a címvédő német THW Kiel csapatával játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Elek Gábor, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – egyben a Ferencváros vezetőedzője – kedden kihirdette keretét a március 19–21-én Győrben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára.
Az Európa Labdarúgó-szövetség és a Nemzetközi Kézilabda-szövetség is bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt több utánpótlás Európa- és világbajnokságot törölt idei versenynaptárából.
Adrian Vasile vezetőedző hiányában a norvég Bent Dahl irányításával edzőtáborozik keddtől szombatig a román női kézilabda-válogatott. Neaguék március közepén Podgoricában olimpiai selejtező tornán játszanak, ahol úgy néz ki, egy ellenféllel kevesebb lesz.
A címvédő Győri ETO csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután szombaton házigazdaként 31–24-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkvát a csoportkör utolsó fordulójában. A legjobb tizenhat között a Ferencváros montenegrói ellenféllel találkozik, a két román csapat összekerült egymással.
A Ferencváros 31–26-ra legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójából hétfőre halasztott mérkőzésen.
Kiegyensúlyozott volt a férfi kézilabda-világbajnokság döntője. A svédek sokáig állták a sarat a dánokkal szemben, a végjátékban dőlt el az aranyérem sorsa.
Végig vezetett Spanyolország a férfi kézilabda-világbajnokság kisdöntőjében. A magyarokat a negyeddöntőben kiütő Franciaország nem állhatott fel a dobogóra.
Svédország után a címvédő és olimpiai bajnok Dánia jutott döntőbe az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, miután végig vezetve 35–33-ra legyőzte az Európa-bajnok Spanyolországot a pénteki második elődöntőben.
A címvédő Győri Audi ETO KC 26–21-re nyert a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójából péntekre halasztott mérkőzésen.
Svédország jutott elsőként döntőbe az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, miután szinte végig vezetve 32–26-ra legyőzte Franciaországot a pénteki első elődöntőben.
Véget ért a magyar válogatott szereplése a férfi kézilabda-világbajnokságon, a szerda esti negyeddöntőben hatalmas csatában, a hosszabbításban maradt alul az esélyesebb Franciaroszággal szemben.
Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke szerint a válogatott mentálisan és fizikálisan is készen áll a hatszoros vb-győztes franciák elleni szerdai negyeddöntőre az egyiptomi világbajnokságon.
Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC brazil klasszisát választották az elmúlt évtized legjobb női kézilabdázójának, illetve védekezőjének a Handball-Planet kézilabdás szakportál szavazásán.
A negyeddöntőbe való továbbjutást előzetesen megkaparintotta, elengedte az utolsó középdöntőbeli mérkőzését a magyar kéziválogatott a vébén. A spanyolok nem kegyelmeztek.