Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a torna csoportkörében csütörtökön Szlovákiával, szombaton Csehországgal, jövő hétfőn pedig Németországgal találkoznak Llíriában, egyaránt 21.30-tól.
A C csoportban a román lányok pénteken 19 órakor Iránnal kezdenek, vasárnap 19 órakor Kazahsztán legjobbjaival játszanak, a csoportkört pedig jövő kedden 21.30-kor a Norvégia elleni rangadóval zárják. A középdöntőbe jutás esetén a D kvartett továbbjutói következnek: Hollandia, Svédország, Puerto Rico és Üzbegisztán.
Mind a nyolc csoportból az első három helyezett kerül a középdöntőbe, ahova magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A küzdelmek négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak, innen az első két-két helyezett kerül a negyeddöntőbe. A magyar csapat a középdöntőben a Koreai Köztársaság, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozhat Granollersben.
A csoportkörben a négyesek utolsó helyezettjei az Elnök Kupáért kiírt alsóházi rájátszásban folytatják szereplésüket. A negyeddöntők vesztesei az 5-8. hely valamelyikére kerülnek besorolásra a középdöntőben elért pontjaik és a gólkülönbségük alapján.
A magyar szövetség elvárása, illetve Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány célkitűzése a negyeddöntőbe, vagyis a legjobb nyolc közé kerülés.
A 2005-ös bronzérem óta ez csupán kétszer sikerült a nemzeti csapatnak, amely 2007-ben és 2013-ban egyaránt a nyolcadik helyen végzett. A legutóbbi három alkalommal 11., 15. és 14. lett az együttes.
A tokiói ötkarikás játékok után kinevezett Golovin vezetésével némileg átalakult, megfiatalított csapatnak tudása maximumát kellene nyújtania, hogy reális esélye legyen a cél elérésére. A szakvezető elmondta: próbálták megtartani a tapasztalt játékosokat, és mellettük felépíteni a fiatalokat, de ez az elképzelésük felborult, így hiányoznak az idősebbek a keretből. Tomori Zsuzsanna két héttel ezelőtt lemondta a vb-szereplést, Kovacsics Anikó sérült, Janurik Kinga koronavírusos, Szucsánszki Zitára, Csiszár-Szekeres Klárára, Kisfaludy Anettre, Kovács Annára, Lakatos Ritára és Helembai Fannyra a fiatalítás, illetve szakmai okok miatt nem számít a kapitány, ráadásul Szöllősi-Zácsik Szandra kihagyta a felkészülést és az olimpiai bajnok Franciaország elleni edzőmérkőzéseket, így csak Spanyolországban csatlakozik társaihoz.
A pénteken 33-28-ra, vasárnap pedig 29-28-ra elveszített felkészülési meccseken nagy különbség volt a magyarok teljesítményében. A második találkozón Szabó Laura és Planéta Szimonetta irányításával jobban működött a védekezés - ha a védőfal időben össze tudott állni -, támadásban pedig a beálló megjátszása, valamint a távoli átlövések voltak rendkívül hatékonyak. A legnagyobb problémát egyelőre a gyors visszarendeződés okozza.
A csoportból való továbbjutás a papírforma szerint nem okozhat gondot, bár október közepén, Golovin kapitányi premierjén csak 30-28-ra sikerült legyőzni a több korábbi és jelenlegi NB I-es játékossal felálló szlovákokat az Európa-bajnoki selejtezőn.
A szlovák csapat Madridban készült a világbajnokságra, és a házigazdáktól, valamint Németországtól és Lengyelországtól is kikapott múlt hétvégén.
A Bajnokok Ligája-címvédő norvég Vipers Kristiansandban szereplő Markéta Jerábková és Jana Knedlíková által vezérelt csehekkel meggyűlhet a magyarok baja, akárcsak a legutóbbi találkozás alkalmával, a 2017-es németországi világbajnokság csoportkörében, amikor csak 30-29-re sikerült nyerni. A csehek a múlt héten felkészülési tornát rendeztek, amelyen Svájctól 29-25-re, a norvég B válogatottól 26-25-re kikaptak, Izlandot viszont 27-25-re legyőzték.
A Ferencvárosban szereplő Alicia Stolle és Emily Bölk, illetve a Bietigheimben játszó Szikora Melinda és a Metzingent erősítő Albek Anna személye miatt pikáns meccsnek és a várakozások szerint csoportdöntőnek ígérkezik a magyar-német összecsapás. A 2018-as franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjében Háfra Noémi emlékezetes hajrágóljával még a magyar együttes győzött, legutóbb, a tavalyi kontinenstornán viszont a németek nyertek 32-25-re, ráadásul az ő erősségük az állandóság, mivel a keretük évek óta alig változott. A madridi tornán a szlovákokat 32-25-re, a lengyeleket 31-27-re legyőzték, a spanyoloktól pedig 23-22-re kikaptak.
Az aranyérem legnagyobb esélyese az Európa-bajnoki címvédő Norvégia, amelynek dolgát ezúttal is az olimpiai bajnok Franciaország, valamint a tokiói második helyezett Oroszország nehezítheti meg leginkább.
A vb-címvédő Hollandia négy közé kerülése nem lenne meglepetés, a két évvel ezelőtt döntős, ezúttal házigazda Spanyolország kiugróan jó szereplése viszont igen, mivel keretéből hiányzik a Ferencváros és a Siófok korábbi, a Vipers jelenlegi irányító-átlövője, Nerea Pena, valamint az Érd, a Győr és a Siófok egykori légiósa, Mireya González Álvarez is.
A világbajnokság rajtjára 18 játékos, közülük mérkőzésenként 16 fő nevezhető. A torna során öt cserelehetőségük van a csapatoknak, az új játékosokat az október elején leadott 35 fős bő keret tagjai közül lehet kiválasztani.
Az idei lesz a 25. női világbajnokság - és a 23., amelyre a magyar válogatott kijutott -, de az első, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett már 32 csapat vesz részt. A tornának december 1. és 19. között Granollers, Llíria, Castelló és Torrevieja ad otthont.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!