Az európai szövetség honlapja szerint a podgoricai mérkőzés első négy gólját a németek szerezték, Bohus Beáta edző csapata a nyolcadik perc elején talált be először, de miután a 23. percben átvette a vezetést, az ellenfél már nem tudott fordítani. A magyarok legeredményesebb játékosa Farkas Júlia és Csernyánszki Liliána volt öt-öt góllal, Simon Petra négyszer talált be.
A magyar csapat a csoportkörben Szlovákiát 40-13-ra, Portugáliát 41-22-re, Norvégiát 27-15-re győzte le, majd a középdöntőben Románia ellen 27-17-re, Németország ellen 31-24-re nyert, a pénteki elődöntőben pedig 33-25-re verte Dániát.
A juniorok júliusi, celjei diadala után az ifjúságiak Podgoricában értek százszázalékos teljesítménnyel a kontinens csúcsára, és folytatták azt a példátlanul szép sorozatot, amely a 2018-as debreceni junior világbajnoki győzelemmel indult.
U17-es leány kézilabda Eb, Podgorica, döntő:
Magyarország–Németország 25–19 (12–10)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!