A Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöke egy kedd esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a nemzeti csapat az út elején jár, a legfontosabb célkitűzést a 2024-es párizsi olimpiára való kijutás jelenti.
Alexandru Dedu kiemelte, hogy Cristina Neagu – akit ő a világ legjobb női kézilabdázójának tart – nem utazik az együttessel Spanyolországba, a Bukaresti CSM átlövője idén tavasszal ideiglenesen visszamondta a válogatottságot.
Dedu szerint ha sikerülne bekerülni az első tíz közé, az dicséretes teljesítmény lenne, ráadásul jó pozíciót biztosítana a jövőbeli sorsolásokra is.
Adrian Vasile szövetségi kapitány először vezetheti nagy tornán a román válogatottat, a 39 éves szakvezető reméli, a jelenlegi fiatal kerettel akár a hetedik helyet is megcsíphetik a vébén. Vasile elmondta, Cristina Neagu hiánya komoly kihívást okoz a válogatottnak, de úgy véli, a csapatjáték szempontjából mindez még előny is lehet.
Neagu hiányában a román válogatott vezére Crina Pintea lesz a decemberi világbajnokságon, a Győri ETO beállója azt ígérte, ugyanúgy fognak küzdeni a közelgő vb-n, mint azt eddig is tették.
– nyilatkozta Pintea, aki hozzátette, tapasztalatával elsősorban abban segíthetnek a többieknek, hogyan kezeljék a rájuk nehezedő nyomást.
A román női kézilabda-válogatott tagjai kedden a bukaresti nemzeti sportcsarnokban kezdték meg az össztartást a december 1-jén rajtoló vb-re.
Románia a C-csoportba kapott besorolást, az Európa-bajnok Norvégia, Kazahsztán és Irán társaságában.
A nyolc négyes csoportból az első három helyezettek jutnak tovább a középdöntőbe, míg a negyedikek az Elnöki kupán folytatják szereplésüket.
A román válogatott a 2019-es világbajnokságon a 12. helyen végzett Japánban.
Az E-jelű négyesben érdekelt magyar válogatottnak kizárólag európai ellenfelei lesznek a csoportkörben, december 2-án Szlovákiával, 4-én Csehországgal, majd 6-án Németországgal mérkőzik Golovin Vlagyimir együttese.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!