Az EHF honlapján közzétett erősorrendet a német THW Kiel vezeti, a Veszprém meglepetésre a második, a címvédő Barcelona a harmadik, a lengyel Lomza Vive Kielce a negyedik, a Szeged pedig csak a hetedik helyen áll.
A Telekom Veszprém – miután tavasszal elveszítette bajnoki elsőségét, és lemaradt a BL négyes döntőjéről – a játékospolitikájában a fiatal tehetségekre fekteti a hangsúlyt a következő években.
A generációváltás megkezdése mellett kimondott cél a bajnoki cím visszaszerzése a csapatnál, amelyet David Davis helyett immár Momir Ilic irányít vezetőedzőként, a BL-ben viszont csak „a minél jobb szereplést” fogalmazták meg elvárásként a klubvezetők.
A keretből távozott Székely Márton, a norvég Kent Robin Tönnesen, a dán Nikolaj Markussen, a montenegrói Vuko Borozan, az orosz Danyiil Siskarjov és a portugál Rogerio Moraes is.
A klub csak egy játékost igazolt, a válogatott beálló Sipos Adriánt,
saját utánpótlásából pedig több fiatalt is a felnőtt együtteshez irányított.
A felkészülési időszakban a veszprémiek a Balatonfüredtől 32–31-re, a THW Kieltől 35–34-re kikaptak, a Tatabányát pedig 32–25-re legyőzték. A SEHA Liga negyeddöntőjéből kettős győzelemmel jutottak tovább a horvát RK Nexe ellen, az elődöntőben nyertek az ukrán Motor Zaporizzsja ellen, majd a fináléban döntetlent követően hétméteresekkel szerezték meg az elsőséget a horvát PPD Zagrebbel szemben. A bajnokságban eddig mindkét meccsüket megnyerték.
A dunántúliak rögtön egy rangadóval kezdik szereplésüket a BL B csoportjában, csütörtökön 19.45-től ugyanis a Paris Saint-Germaint látják vendégül. Az EHF honlapjának megfogalmazása szerint a Veszprém továbbra is olyan erősnek tűnik, mint korábban, és bár az előző idényben kudarcot vallott a francia HBC Nantes elleni negyeddöntőben, készen áll arra, hogy ezt a szezont másképp alakítsa.
A veszprémiek eddig kilenc alkalommal jutottak BL-elődöntőbe, sőt négyszer a fináléba is bekerültek, de ott egyszer sem sikerült győzniük.
Az egyik főtámogatóját, a MOL-t a nyár folyamán elveszítő Pick Szeged ismét azzal a céllal vág neki a BL-idénynek, hogy fennállása során először bejusson a négyes döntőbe. Az már a csapat negyedik bajnoki címének megszerzése előtt biztos volt, hogy jó néhány kulcsember távozik a nyári szünetben, így Juan Carlos Pastor vezetőedző az új szezonban már nem számíthat az orosz Dmitrij Zsitnyikov, a cseh Stanislav Kaspárek, a spanyol Joan Canellas, a svéd Jonas Källman és a szlovák Martin Stranovsky játékára.
Helyettük érkezett egy osztrák és egy norvég balszélső, Sebastian Frimmel és Alexander Blonz, egy norvég és egy spanyol jobbátlövő, Kent Robin Tönnesen és Imanol Garcíandia, valamint egy portugál irányító, Miguel Martins.
A felkészülési mérkőzések optimizmusra adhatnak okot Szegeden, ugyanis a Dabast 41–18-ra, a szerb Metaloplastika Sabacot 39–16-ra, a norvég Elverumot pedig előbb 29–24-re, majd 29–27-re győzte le az együttes. Az NB I-ben eddig mindhárom találkozóján győzött a csapat, amely szerdán 19.45-től a francia Montpellier HB otthonában kezdi szereplését a BL A csoportjában.
Az EHF honlapja a szegediekkel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: készen állnak arra, hogy maguk mögött hagyják az elmúlt szezon csalódását – amikor a negyeddöntőbe sem jutottak be –, és ismét megkíséreljék megszerezni áhított jegyüket a kölni négyes döntőbe.
A csoportkör utolsó forduló mérkőzéseit március 3–4-én rendezik,
de december közepétől február közepéig szünet lesz a magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság miatt.
Mindkét nyolcasból az első hat jut tovább, az első kettő-kettő egyenesen a negyeddöntőbe. A nyolc közé kerülésért március 31. és április 8. között játszanak a csapatok, a negyeddöntő mérkőzéseire május 12. és május 20. között kerül sor, a négyes döntőt pedig június 18–19-én rendezik.
Az előző szezonhoz képest csak két helyen változott a mezőny: a HBC Nantes helyett visszatért a Montpellier HB, a szlovén RK Celje PL helyét pedig a román bajnok Bukaresti Dinamo vette át.
A fővárosiak vezetőedzője, egyben a román férfi válogatott szövetségi kapitána a hosszú éveken át a Barcelonát irányító Xavi Pascual, a keretben öt korábbi BL-győztes található: Khalifa Ghedbane, Christian Dissinger, Alex Pascual, Cedric Sorhaindo és Mohamed Mamdouh.
A mostani idényben 13 nemzet képviselteti magát, és 132 meccsre – köztük 112 csoportmérkőzésre – kerül sor.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!