A Nagytapolcsányban rendezett mérkőzés első két gólját a vendégek szerezték, majd a lelkesen és gyorsan játszó hazaiak 4–2-re fordítottak, és a folytatásban is pontosabban kézilabdáztak. A magyar együttes támadásban és védekezésben is sokat hibázott, Szikora Melinda védéseinek köszönhetően azonban nem került komoly hátrányba. Az egyenlítés többször sikerült a gyengélkedő válogatottnak, a vezetést azonban nem tudta visszavenni az első félidőben, a szünetben a házigazdák 14–13-ra vezettek.
A második felvonás elején is remekelt Szlovákia, hat és fél perc kellett, hogy a magyar válogatott ismét megszerezze a vezetést. Egy négyes gólsorozat után 21–17-re megléptek, de a védekezésük továbbra sem működött, ezt kihasználva a házigazdák továbbra is tapadtak ellenfelükre. Az ötvenedik percben Golovin Vlagyimir ismét időt kért, majd csapata tovább növelte előnyét (19–24).
A hajrában sem tudott felszabadult játékot nyújtani a magyar együttes, sőt, az utolsó percek a hibák miatt ismét izgalmasan alakultak, de Kácsor Gréta és Vámos Petra góljaival a magyaroknak végül sikerült két találattal nyerniük.
A selejtezősorozat március elején folytatódik, amikor a magyarok kétszer is megmérkőznek a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal.
Az átalakulófélben levő román válogatott jól játszott az Ausztria elleni mérkőzés első félidejében, a szünetben öt góllal vezetett. Térfélcserét követően nagyon visszaesett a játéka, a hazaiak hamar egyenlítettek, majd 2–3 góllal elhúztak. Románia a hajrára felzárkózott egy találatra, majd egyenlített is. Az utolsó két perc komoly izgalmakat hozott: Alina Ilie egyből piros lapot kapott, így csapata emberhátrányba került. Az osztrákok 12 másodperccel a vége előtt ismét megszerezték a vezetést, ám a meglepetésgyőzelem elmaradt, mivel Bianca Bazaliu bombagóllal döntetlenre mentette a meccset a dudaszó előtt.
A következő két fordulóban, jövő márciusban a dánok elleni párosmeccs következik.
A jövő novemberi északmacedón–montenegrói–szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra a csoportok első két helyezettje jut ki.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!