Az első félidőben a magyar gárda gyengén védekezett, a szlovákok pedig ezt kihasználva folyamatosan ott voltak a sarkukban, 80 százalékos lövési hatékonyságot produkáltak. Ennek a két mutatónak is köszönhető, hogy a szünetben egyenlő, 16–16 volt az állás.
A szlovák csapat a második félidő elején is sikeresen lassította a játékot, ami neki kedvezett, majd a javuló védekezésnek köszönhetően gyors magyar ellenakciók következtek, és egy 6–0-s sorozattal sikerült meglépni (23–18).
A szlovákokat ez sem törte meg, de a hátralévő időben már nem igazán tudták megnehezíteni az immár megfelelő hatékonysággal védekező és támadó ellenfelük dolgát. Golovin kapitány minden cserejátékosának lehetőséget adott, mindannyian jól szálltak a meccsbe, és magabiztosan megőrizték a különbséget a végéig.
A magyarok szombaton Csehországgal, hétfőn Németországgal találkoznak, egyaránt 21 óra 30 perctől. A középdöntőbe az első három helyezett kerül, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket.
Női kézilabda világbajnokság, E csoport, 1. forduló:
Magyarország–Szlovákia 35–29 (16–16).
Magyarország: Bíró –- Márton 3, Háfra 7, Vámos 5, Bordás 3, Klujber 7, Lukács 1, cserék: Planéta, Kácsor 2, Szabó L. 1, Tóth E. 3, Szikora, Fodor, Kovács A. 2, Albek 1, Szemerey, szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir.
A csoport másik meccsén: Németország–Csehország 31–21 (17–10).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!