HIRDETÉS

Szégyenteljes román döntetlen a világ egyik leggyengébb válogatottja ellen

Kínós eredményt értek el Pușcașék. Korábbi felvétel
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Képtelen volt legyőzni a világranglista 202. helyén álló Liechtensteint a román labdarúgó-válogatott, amely újabb gól nélküli döntetlennel hangolt az Európa-bajnokságra.

Miután három nappal korábban 0–0-ra végzett hazai pályán a bolgárok ellen, pénteken este még gyengébb ellenféllel találkozott ugyancsak Bukarestben Edward Iordănescu szövetségi kapitány együttese.

A világranglista végén található Liechtenstein ellen kötelező lett volna a győzelem megszerzése a trikolóroknak, akik azonban szégyent vallottak, és ezúttal sem tudtak betalálni. Helyzeteik pedig bőven voltak a szinte végig csak védekező miniállam csapatával szemben, ám a kapu előtt Coman és társainak próbálkozásai nem vezettek eredményre, a támadó poszton pedig Pușcaș tehetetlen volt.

HIRDETÉS

A román válogatott Eb-hangolása tehát koránt sem volt sikeres, és kínos eredménnyel a tarsolyában utazik el a németországi kontinenstornára, ahol az E csoportban június 17-én Ukrajna ellen mutatkoznak be, majd Belgiummal és Szlovákiával találkoznak.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!