
Spanyolország a negyedik, Anglia az első Európa-bajnoki címéért lépett pályára vasárnap este a németországi kontinenstorna utolsó meccsén, a berlini döntőben. A hispánok a legutóbbi három döntőjüket egyaránt megnyerték, ha nagy nemzetközi tornáról volt szó: 2008-ban és 2012-ben az Európa-bajnokságon, 2010-ben pedig a világbajnokságon értek révbe. A szigetországiak 58 év után emelhették volna fel a trófeát nagy tornán.
Ahogy azt várni lehetett, többet volt a játékszer, irányított a spanyol válogatott, negyedóra elteltével jött fennebb az ellenfelük. Igazi nagy gólszerzési lehetőséget egyik gárda sem tudott kialakítani, mert nagyon figyelt mindkét védelem, hogy zárja a területeket.
Miután egyik csapat sem kockáztatott túl sokat, így az első félidő majdnem úgy lepörgött, hogy nem volt kaput eltaláló lövés. Aztán egy próbálkozás mégiscsak bekerült a statisztikákba, a hosszabbítás első percében egy szabadrúgást követően Foden érkezett a hosszún és ballal lőtt, Unai Simón védett.
A pihenőt követően rögtön érkezett a spanyolok első kapura lövése, ez pedig gólt ért: a 47. percben Yamal kapta a labdát a jobb oldalon, elindult befelé, áttette a másik szélen érkező Williamsnek, aki állítgatás nélkül lőtt a ballal a bal sarokba.
Nem tért magához Anglia, Olmo, Morata és Williams duplázhatta volna meg az előnyt. Aztán Pickfordnak kellett bravúrt bemutatnia Yamal lövésénél.
A 73. percben az angolok cseréje, Palmer egyenlített ki, szépen végig vitt támadást követően Bellingham készítette le a támadónak, aki húszról lőtte ki a bal alsót.
Egy fokozattal magasabbra kapcsolt Luis de la Fuente együttese, szerette volna eldönteni a meccs sorsát már a rendes játékidőben. Jöttek is az újabb helyzetek, hogy aztán a 86. percben szintén egy csereember, Oyarzabal találjon be, Cucurella passzát lőtte a kapuba.
Megvolt az esélye az angoloknak, hogy egyenlítsenek, egy szögletet követően, háromszor is kapura küldték a játékszert, de a gólvonalról mentettek.
Ezen a tornán minden találkozóját megnyerte, 1964, 2008 és 2012 után 2024-ben Spanyolországé lett az Eb-trófea.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!