Nagy várakozásokkal ültünk le több mint egy hónappal ezelőtt a tévékészülékek elé, hogy a bajnokságok, valamint a nemzetközi kupák befejeztével egy kis (újabb?) focicsemegével kényeztessük el magunkat. Ám óriásit kellett csalódnunk, hiszen a biztató első forduló után – ahol nagyarányú győzelmek, meglepetések születtek – szinte minden ellaposodott.
A csapatok mintha kifáradtak volna, számítgatni kezdtek, és sorra születtek a döntetlen közeli eredmények, a labda tartására irányuló meddő tiki-taka-szerű játék.
S a tendencia az egyenes kieséses szakaszban is folytatódott.
Ha a csoportmeccsek első fordulója után kellett volna megmondani, ki nyeri majd a tornát, sokan a spanyolokra (s talán a németekre) fogadtak volna. És ahogy teltek a napok és hetek, egyre nyilvánvalóbbá vált: hiába rendelkeznek a franciák, a portugálok és az angolok milliárdos kerettel, a legélvezhetőbb focit – még ha egyeseknek nem is tetszik a spanyol válogatott – az ibériai válogatott játssza.
Talán ez utóbbi megfogalmazás a helyes, hiszen a spanyolok keretét többnyire katalán, baszk, valamint színesbőrű játékos alkotja.
A szinte a semmiből előkerült Luis de la Fuente szövetségi kapitány együttese minden meccsét megnyerte (még a csoportban az albánok ellen felálló cserék is), ötletes támadásokat vezetett a szélen (főleg Yamal és Williams vezérletével), középen pedig a Pedri sérülésének következtében a kezdő tizenegybe kerülő Dani Olmo irányításával. A spanyolok nemcsak a labda tartására törekedtek, hanem annak a hálóba történő juttatásával is, ami a francia, de főleg az angol csapatra (s itt lehet említeni a portugált, dánt, szlovént, olaszt stb.) egyáltalán nem volt jellemző.
A csoportban való számítgatások, keresztbeverések és meglepetések következtében egy nehéz és egy könnyű ág alakult ki. A nehezebbnek kikiáltott ágon jutottak a döntőbe a spanyolok (újabb érv, amiért megérdemelten lettek Európa királyai), a könnyebbiken az angolok, akik szerencséjüknek, stabil csapatuknak és egy-egy jó játékosuk villanásának köszönhetően vergődtek el a döntőig. S talán már ez is túl sok volt számukra.
A végén az igazság, a futballszeretet, az ötletesség győzött. De csak a végén.
Addig a futballcsemegére vágyó, az ötletes játékot és a kapura törést szerető drukkerek nemcsak meccsek szünetében mehettek ki egy kávéra, sörre vagy cigarettára, hanem egy-egy teljes meccs erejéig is. Remélhetőleg utoljára láttunk ilyen gyenge és unalmas tornát, mert ha ez megismétlődik a jövőben, az UEFA-nak talán el kellene gondolkoznia a változtatásokon.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
