Nagy várakozásokkal ültünk le több mint egy hónappal ezelőtt a tévékészülékek elé, hogy a bajnokságok, valamint a nemzetközi kupák befejeztével egy kis (újabb?) focicsemegével kényeztessük el magunkat. Ám óriásit kellett csalódnunk, hiszen a biztató első forduló után – ahol nagyarányú győzelmek, meglepetések születtek – szinte minden ellaposodott.
A csapatok mintha kifáradtak volna, számítgatni kezdtek, és sorra születtek a döntetlen közeli eredmények, a labda tartására irányuló meddő tiki-taka-szerű játék.
S a tendencia az egyenes kieséses szakaszban is folytatódott.
Ha a csoportmeccsek első fordulója után kellett volna megmondani, ki nyeri majd a tornát, sokan a spanyolokra (s talán a németekre) fogadtak volna. És ahogy teltek a napok és hetek, egyre nyilvánvalóbbá vált: hiába rendelkeznek a franciák, a portugálok és az angolok milliárdos kerettel, a legélvezhetőbb focit – még ha egyeseknek nem is tetszik a spanyol válogatott – az ibériai válogatott játssza.
Talán ez utóbbi megfogalmazás a helyes, hiszen a spanyolok keretét többnyire katalán, baszk, valamint színesbőrű játékos alkotja.
A szinte a semmiből előkerült Luis de la Fuente szövetségi kapitány együttese minden meccsét megnyerte (még a csoportban az albánok ellen felálló cserék is), ötletes támadásokat vezetett a szélen (főleg Yamal és Williams vezérletével), középen pedig a Pedri sérülésének következtében a kezdő tizenegybe kerülő Dani Olmo irányításával. A spanyolok nemcsak a labda tartására törekedtek, hanem annak a hálóba történő juttatásával is, ami a francia, de főleg az angol csapatra (s itt lehet említeni a portugált, dánt, szlovént, olaszt stb.) egyáltalán nem volt jellemző.
A csoportban való számítgatások, keresztbeverések és meglepetések következtében egy nehéz és egy könnyű ág alakult ki. A nehezebbnek kikiáltott ágon jutottak a döntőbe a spanyolok (újabb érv, amiért megérdemelten lettek Európa királyai), a könnyebbiken az angolok, akik szerencséjüknek, stabil csapatuknak és egy-egy jó játékosuk villanásának köszönhetően vergődtek el a döntőig. S talán már ez is túl sok volt számukra.
A végén az igazság, a futballszeretet, az ötletesség győzött. De csak a végén.
Addig a futballcsemegére vágyó, az ötletes játékot és a kapura törést szerető drukkerek nemcsak meccsek szünetében mehettek ki egy kávéra, sörre vagy cigarettára, hanem egy-egy teljes meccs erejéig is. Remélhetőleg utoljára láttunk ilyen gyenge és unalmas tornát, mert ha ez megismétlődik a jövőben, az UEFA-nak talán el kellene gondolkoznia a változtatásokon.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
