HIRDETÉS

Óriási dráma, a 100. percben szerzett góllal nyertek a magyarok

Csoboth nem izgulta el, a 100. percben lőtte be a győztes találatot
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Elképesztő hajrát mutatott a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este a skótok ellen az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában. Marco Rossi együttese a 100. percben talált be, ezzel életben tartva a továbbjutási esélyeit.

Az év legfontosabb összecsapása várt a magyar gárdára vasárnap este Stuttgartban. Két játéknapot követően szerzett pont nélkül az A csoport utolsó helyét foglalta el Marco Rossi legénysége, mindenképp győznie kellett ahhoz, hogy legyen esélye a továbbjutásra.

A skótok ugyan kiharcoltak egy döntetlent a korábbi fordulókban, számukra is a három pont volt az elfogadható végkimenetel, hogy ott lehessenek az egyenes kieséses szakaszban.

Mindkét együttes visszafogottan kezdett, a mérkőzés elején egy távoli Bolla próbálkozást kellett Gunn hárítson. A folytatásban csak passzolgattak a játékosok, egyik kapu sem forgott veszélyben. A 41. percben ugyan Willi Orban fejese a keresztlécen csattant, de az RB Leipzig védője lesről indult, így minden bizonnyal érvénytelenítették volna a találatot.

•  Fotó: MTI/Ilyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Ilyés Tibor

A második félidőben is későre vették fel a ritmust a felek, nem voltak kialakított helyzetek. Egy órányi játék után ijesztő jelenetek játszódtak le a pályán, Szoboszlai ívelése után Varga Barnabás ütközött a kapussal és a védőkkel, ezt követően a magyar támadó a földön maradt és hordágyon kellett levinni.

Hosszú perceken keresztül ápolták, azonban a legfrissebb hírek szerint kommunikál az orvosokkal és jól van.

•  Fotó: MTI/Ilyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Az utolsó negyedórában mindent egy lapra feltéve támadt Marco Rossi csapata, több helyzetet is kialakított. Előbb Schäfer lövését hárította Gunn, majd Szoboszlai sem tudott túljárni az eszén. A 92. percben Csoboth dönthette volna el a meccset, viszont ziccerben csak a baloldali kapufát találta el.

Mindezek után sem adta fel a magyar nemzeti csapat, egy kontratámadás végén Sallai passzolt középre, ezúttal is Csoboth érkezett, aki a 100. percben magabiztosan passzolt a kapuba és megszerezte a győzelmet Magyarországnak.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez a találat lett az Európa-bajnokságok történetének legkésőbb lőtt győztes gólja, történelmet írt Csoboth Kevin. Ezzel a három ponttal életben maradt a magyar válogatott esélye a továbbjutásra, ez most már csak a többi csoportban születő eredményektől függ.

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport, 3. forduló:
Skócia–Magyarország 0–1 (0–0),
gólszerző: Csoboth Kevin (90+10.).

Skócia: Gunn – Hendry, Hanley, McKenna – Ralston (McLean, 83.), Gilmour (Christie, 83.), McTominay, McGregor, Robertson (Morgan, 89.) – McGinn (Armstrong, 76.), Adams (Shankland, 76.). Szövetségi kapitány: Steve Clark.
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Dárdai (Szalai A., 74.) – Bolla (Csoboth K., 86.), Styles (Nagy Á., 61.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 86.) – Sallai, Szoboszlai – Varga (Ádám M., 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport, 3. forduló

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Németország Németország
3
2
1
0
8-2
7
2
Svájc Svájc
3
1
2
0
5-3
5
3
Magyarország Magyarország
3
1
0
2
2-5
3
4
Skócia Skócia
3
0
1
2
2-7
1
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

`
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!