Hirdetés

Megműtötték, a hét közepén elhagyhatja a kórházat a magyar válogatott támadója

Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett a skótok elleni mérkőzésen
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

A műtétet követően legkorábban szerdán engedik ki a kórházból Varga Barnabást, a magyar labdarúgó-válogatott középcsatárát, aki a Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett.

MTI
2024. június 24., 18:44

„Varga Barnabás az ütközéskor agyrázkódást szenvedett, az eszméletét is elvesztette” – idézte a csatár klubjának, az FTC-nek a honlapja a Fradi Médiának nyilatkozó Pánics Gergelyt csapatorvost. A mentőhöz érve már visszatért a tudata, ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, és eszerint megműtötték.

Kapcsolódó

Csatárunk többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult.

Az operáció után két napig bent tartják, ha minden jól alakul, szerdán engedik ki” – fogalmazott az orvos, aki nem akarta kommentálni a stadionban szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet tevékenységét.

Hirdetés

„Ami a német protokollt és az elsősegélynyújtást illeti, nem szeretném kommentálni, mivel nem ismerem részletesen és nem én felelek érte.

Annyit viszont elmondhatok, hogy volt lehetőségem meglátogatni Barnát a kórházban, és azt tapasztaltam, hogy szakértő kezekben van, és nagy odafigyelésben részesül”.

Kapcsolódó

Varga Barnabás a vasárnap esti mérkőzés 68. percében ütközött a skótok kapusával, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd a stadionból az egyik helyi kórházba szállították.

Az A csoport harmadik fordulójának mérkőzését a magyar válogatott 1–0-ra nyerte meg Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal az A jelű négyes harmadik helyén végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!