
Miután az első mérkőzésükön gyenge első félidőt követően a folytatásban ugyan feljavultak, de végül 3–1-re kikaptak Svájctól, a magyarok jobban játszottak szerdán a házigazda Németország ellen, de a vereséget ezúttal sem tudták elkerülni, 2–0-ra maradtak alul. Két forduló után Szoboszlaiék az A csoportban egyedüliként nulla ponttal lecsúsztak az utolsó helyre, miután a másik találkozón Svájc és Skócia 1–1-es döntetlent játszottak egymással.
Mindennek ellenére a magyar válogatottnak még mindig maradt egy csekély esélye arra, hogy továbbjusson a nyolcaddöntőbe. Ezt legfeljebb csak a csoport harmadik helyéről érheti el, az
összesen hat kvartett első és második helyezettjei mellett ugyanis a legjobb négy harmadik pozícióban végzett együttes is bekerül az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb tizenhat közé.
A csoportkör zárófordulójában Marco Rossi szövetségi kapitány csapata vasárnap 22 órától Stuttgartban Skóciával játszik, ezen az összecsapáson mindenképpen győznie kell ahhoz, hogy a harmadik helyen zárjon, és még reménykedhessen a továbbjutásban.
Ennek megszerzéséhez azonban minél több találattal kellene nyernie a skótok ellen, hiszen jelenleg a magyarok -4-es gólkülönbséggel rendelkeznek.
Mivel a többi csoportban a válogatottak legnagyobbrészt eddig csak egy mérkőzést játszottak, sokféle számolgatás van arra vonatkozóan, hogyan juthat tovább a magyar gárda. Leginkább annak kell szurkolni, hogy a gyengébben kezdő csapatok minél kevesebb pontot szerezzenek a hátralévő meccseiken, és lehetőleg ne érjék el a hármat sem – ami a korábbi tornák csoporteredményeit figyelembe véve eléggé valószínűtlen –, pontegyenlőség esetén ugyanis döntő szerepe lesz a gólkülönbségnek.
Utánanéztünk annak is, hogy az előző két, ugyancsak 24 együttest felvonultató Európa-bajnokságon hogyan alakult a csoportharmadikok rangsora.
Szembetűnő adat, hogy a két tornán az összesen nyolc, harmadik helyről továbbjutott válogatott közül öten négy, hárman pedig három ponttal kerültek be a nyolcaddöntőbe.
Utóbbiak esetében a 2016-os franciaországi kontinensviadalon Portugália győzelem nélkül, három döntetlennel, 3 egységgel és 0-s gólkülönbséggel jutott tovább, végül pedig megnyerte az Eb-t, amelyen Észak-Írország ugyanilyen mutatóval rendelkezett a csoportkörben, míg a 2021-ben lebonyolított seregszemlén Ukrajna neve mellett 3 pont és -1-es gólkülönbség szerepelt, és ez is elég volt a csoportból való továbbjutáshoz.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!