Hirdetés

Kettős mércét alkalmazott a bíró – véli Marco Rossi

Marco Rossi közölte, az utolsó fordulóban mindent megtesznek majd, hogy ne maradjanak pont nélkül
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németektől elszenvedett 2-0-s vereséggel féllábbal már kiesett az Eb-ről, viszont vasárnap az utolsó csoportmeccsen mindent megtesz majd a győzelemért, mert nem azt érdemelné, hogy pont nélkül búcsúzzon.

MTI
2024. június 19., 23:18

„Dolgoztunk a taktikán és a mentalitáson, amire a játékosok jól válaszoltak. Kikaphatunk Németországtól, mert világklasszis futballistáik vannak, de ami fontos, hogy jól játszottunk. Korlátoztuk a keresztpasszaikat, és igyekeztünk őket a szélekre szorítani. A középső védőink ugyan többször elkéstek, de ez a játék része. Támadásban próbáltunk a széleken játszani, sok lehetőséget alakítottunk ki, de ma nem volt szerencsénk” – mondta az MTI érdeklődésére az újabb kudarc ellenére feljavuló játékról a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Kapcsolódó

Hirdetés

Rossi úgy vélte, a pályán a bíró volt a legrosszabb, mert kettős mércével fújta a sípot.

A 2020-as Európa-liga döntőjét dirigáló holland Danny Makkelie-nek felrótta azt is, hogy az első német gólnál fellökték Willi Orbánt. Furcsának találta azt is, hogy a videobíró nem jelzett.

„Németországnak nem volt szüksége bírói segítségre, enélkül is nyert volna. Majd meglátjuk például a franciák ellen is így fújnak-e a bírók” – méltatlankodott az 59 éves szakember, aki szerint nem véletlen, hogy ezek a nagy csapatok jobban futballoznak, mivel például a németek keretének értéke hatszorosa a magyarnak.

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Rossi az Eb folytatását illetően úgy fogalmazott, két vereséggel féllábbal már az Eb-n kívül vannak, de matematikailag még nem estek ki.

Az utolsó fordulóban mindent megtesznek majd, hogy ne maradjanak pont nélkül, mert hiába volt gyenge a Svájc elleni első félidő, nem hiszi, hogy ilyen búcsút érdemelne a csapata teljesítménye.

„A skót olyan válogatott, amely fizikailag rendkívül erős, ezzel nehézzé teheti a dolgunkat. De ami fontos, hogy azt mutassuk, amit a szurkolóink mindig kérnek tőlünk. Elfogadják a technikai hibákat, de azt akarják látni a pályán, hogy kiköpjük a tüdőnket, már elnézést a kifejezésért. Ehhez jól szervezettnek kell lennünk” – mondta az utolsó csoportmeccs kapcsán Rossi.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kollégája, Julian Nagelsmann elégedetten értékelt. Elmondása szerint nem volt sok tér, mert a magyar csapat rendkívül mélyen védekezett.

Úgy vélte, ilyen esetben elsősorban nyugodtnak és türelmesnek kell maradni.

Együttese oldalvonalakhoz játszotta a labdát és onnan próbálta hosszú passzokkal megbontani a rivális védelmét.

„Elsők szeretnénk lenni a csoportban, mert minden meccset meg akarunk nyerni. A másik csoportot nem tudjuk befolyásolni, ezért majd meglátjuk, ki jön szembe” – mondta a folytatásról a második sikerével továbbjutó Nationalelf mestere, aki külön kiemelte a hangulatot. „Amikor a 30. perc körül a szurkolók újra elénekelték a himnuszt, az érzelemdús pillanat volt, ami segít nekünk. Még a tapasztalt játékosokra is hatással van, meghatódnak”.

Nagelsmann a játékosai közül Jamal Musialát emelte ki, mint aki mindkét összecsapáson briliáns teljesítményt nyújtott. Szerinte ehhez úgy kell futballoznia, mintha kispályán lenne, nem szabad a nyomásra gondolnia és élveznie kell a játékot.

A magyar csapat kellemetlen ellenfél volt, mint mindig. Erőteljesen futballozott, ezért néhányszor okoztak is problémát, de stabilak maradtunk. Azonban a statisztika egyértelműen megmutatja, hogy azért jobbak voltunk, akár a lövéseket, a gólokat, vagy éppen a labdabirtoklást nézzük”.
•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A meccs legjobbjának választott és a második gólt szerző Ilkay Gündogan szerint nem történt szabálytalanság a Rossi által kifogásolt első találatnál, amikor ő ütközött Willi Orbánnal.

Meglepődtem, hogy egyáltalán visszanézték. Elég sokat játszottam Angliában, ott mindenki röhögött volna, ha ezt a gólt elveszik”

– mondta az FC Barcelona középpályása, aki úgy vélte, nem volt tökéletes meccs, azonban szükség van ilyenre, mert ez készít fel a következő kihívásokra.

A magyar csapat két kétgólos vereséget követően vasárnap 22 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!