HIRDETÉS

Gór-Nagy Miklós: vagyunk abban a helyzetben, hogy csak az aranyérmet értékeljük igazi sikerként

Gór-Nagy Miklós kétszázszoros magyar válogatott, 2013-ban vébét nyert a nemzeti csapattal
Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély

Világbajnok vízilabdázó, közgazdász, jogász, a New York-i magyar főkonzulátus volt gazdasági attaséja. Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium meghívott előadójaként járt. Gór-Nagy Miklóssal beszélgettünk vízilabdáról, a sport erejéről és fontosságáról.

– Jártál-e már Kolozsváron, Erdélyben?

– Kolozsvárott már a tavalyi évben is jártam, amikor a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívásának tettem eleget. Akkor volt szerencsém a városban is körülnézni, illetve korábban többször voltam átutazóban, amikor Tusnádfürdőre igyekeztem.

HIRDETÉS

– Milyen célból érkeztél az MCC meghívottjaként a városba?

– Az MCC-ben azzal a feladattal bíztak meg, hogy a diákok mentális és fizikai felkészülését, illetve nevelését segítsem. Jelenleg a középiskolások egyetemi programra történő előfelvételije zajlott Kolozsváron, ebben vettem részt, ugyanakkor egy izgalmas beszélgetésünk volt a sport nevelői hatásáról.

– Mivel, mire tudja a sport nevelni a diákokat?

– A sportolás során megtanulunk küzdeni, csapatban működni, saját magunkról tudunk meg olyan dolgokat, amelyeket máshol nem lett volna lehetőségünk.

És emellett a siker, a küzdeni tudás, a vereség elviselése, a segítségnyújtás, az időbeosztás mind olyan dolgok, amelyre a sport tanít meg.

A szellemi frissesség megőrzésében is sokat segít, a szenior korosztályoknak is, nem beszélve arról, hogy milyen csodás közösségi élményt nyújthat.

•  Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély Galéria

Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély

– Egy kis malíciával fogalmazva azokból lesznek vízilabdások, akik az úszásban túl lassúak voltak, de jó labdaérzékük volt. Te hogyan kerültél a medence környékére?

– Ezt nem is akarom megcáfolni, mert úszónak tényleg nem voltam elég gyors, a gömbérzékemről inkább az edzőim nyilatkozhatnának. Az biztos, hogy a vízilabdához stabil úszási tudásra van szükség. A labdaérzék mellett pedig a kitartásra és a küzdeni tudásra. És akkor arról a magyaros csibészségről ne is beszéljünk, amely a magyar vízilabdást megkülönbözteti a többi nemzet pólósaitól. Édesapám 9 évesen vitt le az uszodába vízilabdázni. Előtte úsztam már kicsit, illetve próbálkoztam más sportokkal is.

– Mikor dőlt el véglegesen, hogy ebből nem hobbi lesz, hanem versenysport?

– Azt nem mondhatom, hogy kezdettől elhatároztam, vízilabdázó leszek. Kellett néhány év érési folyamat, s kitűztem olyan célokat, amelyek kezdtek érdekelni. Szerettem volna korosztályos válogatott lenni, később felnőtt válogatott, aztán jöttek a további célkitűzések a válogatottban s a klubszínekben egyaránt. A váltás 16–17 éves koromban jöhetett el.

Megemlítek egy érdekes történetet, amely bizonyítja, hogy a szerencse az ugyanolyan fontos az ember életében, mint a tehetség és a kitartás.

Egy alkalommal édesanyám összefutott az aktuális edzőmmel egy üzlet pénztáránál. Az edzőm azt mondta, Miklós tehetséges srác, de keveset jár edzésre, és nem tesz bele elég energiát. Anyukám jó anyaként azt mondta, hogy szegény gyerek fáradt, nehéz az iskola, pihenget délután, de megértette az üzenetet. Azt követően nemcsak abban támogatott, hogy elmondta, edzésre kell járnom, hanem sokszor el is vitt. Ezzel megadta azt a kezdő lendületet, amely eljuttatott addig, hogy képes voltam mindig újabb célokat kitűzni.

– Számos csapatnál megfordultál. Melyik időszakra emlékszel vissza a legszívesebben?

– Mindegyiknek megvolt a maga szépsége. Nehéz lenne kiragadni bármelyiket is. Az utolsó évem a Ferencvárosban viszont kiemelt jelentőséggel bír. Egyrészt azért, mert ott fejeztem be pályafutásomat, ez nagy boldogság számomra. Másrészt szakmailag is sikeres év volt, hiszen abban az évben mindent megnyertünk: magyar bajnokságot és kupát, nemzetközi szuperkupát, magyar szuperkupát, Bajnokok Ligáját. Kiváló csapatokban rendkívüli edzők mellett játszhattam, ez szakmailag is hatalmas élmény maradt.

– Külföldön egy évet voltál a Budvánál, utána visszakerültél Magyarországra. Ott jobb körülmények voltak, kényelmesebb volt, vagy csak így alakult?

– Izgalmas lehetőség volt, hogy megmérettessem magam külföldön egy teljesen új vízilabda-kultúrában, új közegben. Szerintem jó év volt számomra. Nagyon szerettem ott lenni, akkor már feleségemmel együtt mentünk ki Montenegróba. Szívesen maradtam volna, ám a Honvédtől kiváló szakmai ajánlatot kaptam, ugyanakkor a budvai csapat rendkívül nehéz helyzetbe került, nem tudtak szerződést ajánlani.

– Kétszázszoros magyar válogatott vagy, a 15 év alatt három olimpiát rendeztek. Mégsem voltál olimpiai kerettag különböző okok miatt. London előtt például vállsérüléssel bajlódtál. Nem volt bosszantó?

– Bosszantó vagy sem, mindhárom olimpiának, felkészülésnek megvan a maga története. Ezek önálló időszakként jelennek meg az életemben. Mondhatjuk, rettentő balszerencse, de igazából nem gondoltam rá így. Az MNR-vizsgálat után például már hívtam a gyógytornászt, hogy meséljen a rehabilitációról. Azonnal arra összpontosítottam, hogy miként fogok felépülni. És a 2012-es sérülést követően 2013-ban már tagja voltam a világbajnok csapatnak.

– Ez kárpótolta valamelyest?

– Igen, igen, teljes mértékben.

– Az éremgyűjteményedben a barcelonai aranyérem mellett tíz ezüstérem csillog. Így utólag visszagondolva valóban csillogást jelent, vagy azért mégis ott van egy tüske, hogy azért lehetett volna jobb is?

– Érdekes a kérdés, ám én nem tartom számon az ezüstérmeket. Tudom, hogy vesztettünk Eb-döntőben, világbajnoki döntőben, és azt is, hogy van Világliga- és Világkupa-ezüstérmem. Ám ezekkel nem foglalkozom mélyrehatóbban.

Ebből is látszik: ez rettentő győzelemorientált sportág válogatott szinten.

Sokszor kérdezik, értékeljük-e. Persze pontosan tudjuk, és büszkék vagyunk rá. Én is büszke vagyok az ezüstérmekre, a társaimra, az elvégzett munkára, de részemről ennyi, és nem több. Az aranyérem az, ami valójában számít, és az igazi dicsőséget hozza. Szerintem ez épp a magyar vízilabda erejét mutatja: vagyunk abban a helyzetben, hogy mi az aranyérmeket értékeljük igazi sikerként.

•  Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély Galéria

Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély

– Az alma nem esik messze a fájától, hiszen édesapád, édesanyád és nagytatád is jogász. Neked közgazdász és jogász diplomád is van. Tudatosan készültél a sportolói karriered utáni időszakra?

– Arra tudatosan készültem, hogy lesz egy sport utáni életem. Biztos voltam benne, hogy annál sokkal jobban érdekel engem a medencén kívüli világ, minthogy beszoruljak a medence közelébe. Ezért képeztem magam egész vízilabda-pályafutásom alatt is. Pontosan nem tudtam, mivel jár a jogi hivatás, de imádtam a jogi eseteket, és szerettem azokról beszélgetni. Nagyon élveztem a tanulást a büntetőjogtól kezdve a polgári jogig, minden izgalmas volt számomra, és most is szeretem. Az MCC-ben való jelenlétem nyilván nem tudatos készülés eredménye volt, ám Isten útjai kifürkészhetetlenek. Mindenesetre mindenkit arra biztatok, hogy a sport mellett tanuljon, mert a kettőt össze lehet egyeztetni.

– Visszavonulásod után a New York-i főkonzulátus gazdasági attaséja lettél. Miből állt a munka, mivel kellett foglalkozni?

– A diplomata élete izgalmas életforma. Rettentően élveztem, hogy hazámat képviselhetem, és magyar diplomataként szolgálhatok egy olyan fantasztikusan lüktető városban, mint New York. A külgazdasági attasénak három fő feladata van. Az egyik az, hogy a magyar vállalatokat segítse amerikai piacot szerezni. A második az, hogy az amerikai vállalatoknak segítsen Magyarországon eligazodni, és adjon meg minden támogatást nekik, ezzel párhuzamosan próbáljon új befektetéseket ösztönözni Magyarországon. A harmadik a delegációk, a magas szintű találkozók támogatása szervezéssel, háttéranyagok, emlékeztetők írásával.

– A Magyar Vízilabda Szövetségnél is vezetői állást vállaltál 2023-tól. Több sportágban utánpótlás- és junior szinten sokszor nyerünk nemzetközi tornákat, ám a sportolók a felnőtt mezőnybe kerülve már ritkán állják meg a helyüket. Mi a helyzet a vízilabdában?

– Vízilabdában szerencsére jól állunk, ugyanis a sikereket tovább visszük a felnőttkorba is. Az utánpótlásnál egy évben van három (fiúknak és leányoknak) esemény is, tehát jóval több lehetőségük van sikereket elérni, és egy-egy aranyérem ki tudja fényesíteni az ezüstérmeket is. A felnőtteknél nagyobb a tét, ott évente egy fontos esemény van, ráadásul az olimpia még ritkábban, tulajdonképpen az egész ciklust az olimpiára való felkészülés jelenti.

Nem könnyű helyzet, de a magyar vízilabdában mindenki azon dolgozik, hogy azoknak a gyerekeknek, akik az ország bármelyik területén belépnek egy uszodába, ugyanolyan esélyük legyen olimpiai bajnokká válni, mint a többieknek.

És a magyar vízilabda az őt megillető helyen maradjon, ott, ahol száz éve van, az pedig a dobogó legfelső foka.

– Olimpián az utóbbi húsz év termése egy-egy bronzérem Tokióból. Ebből lehet azt a következtetést levonni, hogy a riválisoknál a sportág fejlesztése jelentősebb? Arról nem is beszélve, hogy új nemzetek is megjelentek az élmezőny kapuján kopogtatva, mint a franciák és az amerikaiak.

– Igen, igen, sok összetevője van, és nagyon jó a kérdés, hogy miként van az, hogy egyszer az aranyérem szinte magától értetődik. Gondolok itt arra, amikor összejött egy háromszoros olimpiai bajnok nemzedék.

– Mint most a szerbeknél?

– A szerbeknél annyiban más, hogy ott is volt egy erős generáció, amely két olimpiát nyert. Párizsban egy másik csapat győzött. Ez azt mutatja, hogy nem feltétlen létezik egy űr vagy hullámvölgy egy sikeres időszak után.

Ha feltételezzük, hogy mindenki rengeteget tesz meg a győzelemért, és az esélyes csapatok azonos mentális és fizikai állapotba kerülnek, akkor a tehetségek döntenek.

Az pedig a Jóistennek egy kedves mosolya az egyik vagy másik nemzetre, hogy éppen hol születnek olyan zsenik, mint akik nálunk játszottak a 2004-es olimpián. Ott a 13-as keretből mindenki ilyen csodás zseni volt. Épp azért fontos feladat, hogy minden tehetséget megtaláljunk, és kihozzuk belőle a legtöbbet akkor is, ha éppen nincsenek balkezeseink vagy éppen centereink (szerencsére most van olyan zseniális kapusunk, mint Vogel Soma). Úgyhogy más erényekkel is lehet világbajnokságot, olimpiát nyerni, mintha csak zsenik lennének egy csapatban.

Rendszeres neveléssel, karizmatikus edzővel, folyamatos építkezéssel nagyon sokat lehet elérni, ezt látjuk az Egyesült Államoknál is, és talán a franciáknál is, amellett, hogy ott is ott vannak tehetségek.

– Egy tavalyi cikkben idézted a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet: egy csapat a társadalom kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Az utóbbi években, főleg ha balkáni csapatok ellen játszunk, a magyar játékosokból sokan hiányolták ezt a tüzet, elszántságot, a minden áron való nyerni akarást. A mérleg nyelve egy-egy mérkőzésen pedig sokszor ezen múlik. Lehet-e ezen a mentalitáson változtatni vagy nem erről van szó?

– Hát én biztosíthatok mindenkit, hogy a magyar válogatott vízilabdázónak a győzni akarás az alapeleme. Ez nem hiányzik senkiből, másképp nem lehetne válogatott. Az könnyen lehet, hogy egyes csapatok jobban megtalálták azt a közös hangot, csapatszellemet vagy csapatkohéziót, amelyet minden együttes keres. Lehet, hogy a délszlávoknál egy ideig megvolt ez a képessége a csapatoknak.

Ám minden évben új verseny kezdődik, minden évben újra kell ezt építeni, és szerintem a magyar csapat is jeleskedett már elég sokszor abban, hogy erőn felül tudott teljesíteni, fantasztikus győzni akarásról tett tanúbizonyságot, s a nála papíron erősebb csapatokat legyőzte. Ez a szépsége a sportnak.

A közös cél, a közös győzni akarás nagy erőket tud megmozgatni egy csapatban, egy egész nemzetet meg tud mozgatni, s olyan erőket szabadít fel, amelyeket a sporton kívül más nem képes.

– A vízilabdában nemrég bevezetett újítások (rövidebb medence és támadóidő például) mennyiben befolyásolják a mérkőzést? Érdekesebb, élvezhetőbb lesz a sport? Hogyan szokták meg a játékosok?

– A rövidebb pálya bevezetése nem volt meglepetés, erről korábban is volt szó. A többi szabály talán nem fogja befolyásolni a játékot (itt a kapusra, illetve a mezőnyjátékosokra gondolok). A rövidebb játékidő nem „lefutott meccs” még, kérdés, hogy azon változtatni fognak-e. A fő kérdés az, hogy érdemes-e mindenképpen azon dolgozni, hogy a vízilabdát úgy változtassuk meg, ahogy a kor mai ízlésének esetleg feltétlenül megfeleljen.

A vízilabda csodálatosan szép sport, 30 méteres medencében is szép volt, de a 25 méteren is gyönyörű lesz.

Szeretnék úgy gondolkodni a vízilabdáról, hogy nem kell szabályt változtatni, hanem a szépségével érjük el azt, hogy minél többen megszeressék, nézzék. Ennek az egyik módja az, hogy minél több ember vízilabdázzon, amatőrök is játszanak, akár 40 év fölöttiek is. Magyarországon létezik hobbi vízilabda bajnokság, ez épp azokat az embereket célozza meg, akik még sosem vízilabdáztak, és felnőtt korban kezdik el a sportot. Szó sincs arról, hogy baj lenne a sportággal, és változtatni kell. Nincs szükség arra, hogy bárki azon gondolkozzon, hogy változtassuk meg a játékot.

– 1973, 2003, 2013, 2023. 2033?

– Bízunk benne, hogy nem. Most elmondtad azokat az évszámokat, amikor világbajnoki címet szerzett a magyar férfi vízilabda-válogatott. Bízzunk benne, hogy nem kell ilyen sokat várni a következő világbajnoki címre. A fiúk és a lányok is akár már a következő eseményen is győzni tudnak. A képesség megvan bennük, az elszántság is, az edzők jó szakmai stábot alkotnak.

– Az MVSZ milyen célkitűzést fogalmazott meg az idei szingapúri vébére?

– Nem tudom, mi a cél, illetve a szakmán belül az edzők mit mondanak, de én szurkolóként azt tudom mondani, hogy a fiúk és a lányok győzni mennek Szingapúrba.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Aranygól döntött, a GYHK vasárnap újra történelmet írhat

Nagyszerű hangulatot, magas szintű és minden elvárást kielégítő jégkorongot hozott a romániai bajnokság négyes döntőjének első elődöntője. A Gyergyói HK aranygóllal győzte le a Csíkszeredai Sportklubot, vasárnap első romániai bajnoki címét szerezheti meg.

Először ünnepelt romániai bajnoki címet a Gyergyói Hoki Klub

Óriási csatában, hatalmasat küzdve, nyert a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a romániai jégkorongbajnokság döntőjében. Ezzel a gyergyóiak először szerezték meg a bajnoki címet.

Székelyhon

Porig égett egy ház Kézdivásárhelyen – videó

Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.

`
Krónika

Szigorú hangvételű üzenetekben figyelmezteti a románokat a bukaresti amerikai nagykövetség

Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége vasárnap délután sorozatban a második napon tett közzé a romániaiaknak címzett figyelmeztetést a közösségi oldalán.

Krónika

A Nemzet megváltása ortodox katedrális nagyságához méltó a rá költött pénzösszeg is

Az elmúlt másfél évtizedben 270 millió eurót költöttek a bukaresti Nemzet megváltása ortodox katedrális megépítésére, a költségek „több mint tíz százalékát” az egyház saját forrásaiból fedezte.

Főtér

Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást

Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?

Ez is érdekelheti

Megtorpantunk, de akkor is mi vagyunk

Ha egyszer történik meg áramkimaradás, a véletlen számlájára írható. Ha ez megismétlődik, akkor már rendszerhibáról beszélhetünk. Nagyjából ez jutott eszembe a törökök elleni meccseket követően.

Jókora adag megszállottság szükséges az atlétikához

Jó atléta mögött jó edző áll – szokták mondani, ahogy az is elterjedt a köztudatban, hogy jókora adag megszállottság szükséges az atlétikához. Hogy ez mennyire igaz, kiderül a Sepsi ISK edzőjével, Horovitz Hannával készült beszélgetésből.

Kopogtatott a négyes döntő kapuján a Háromszéki Ágyúsok, növekszik a hokiközösségük

Hajszállal maradt le a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata a bajnoki négyes döntőről, Kertész Zoltán alakulata 18 győzelemmel és 18 vereséggel az ötödik helyen zárta az alapszakaszt. Miklós Ervin klubelnököt kértük, értékelje az idei szezont.

A sztereotípiák a pálya szélére szorítják a női sportolókat

Esélyegyenlőség ide vagy oda, továbbra is valós problémának számít, hogy alacsonyabb a női sport presztízse és a női sportolók jóval kevesebbet keresnek férfi társaiknál. Erről kérdeztük Biszak Boglárka kosárlabdázót és Geréd Erika labdarúgót.

Popescu Magdolna: a sport faragott embert belőlem

Életre szóló barátságokat kötött a jégen, és olyan tudást szerzett, ami meghatározta életét. Nemrég bejelentett visszavonulása kapcsán Popescu Magdolnával, a Csíkszeredai Sportklub női szakágának oszlopos tagjával beszélgettünk.

Jelentősen megugrott a fiatal középpályás értéke a Sepsi OSK-nál

A Sepsi OSK-nál kölcsönben játszó Omar El-Sawy is szerepel a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) által felállított listán, amelyen azok a labdarúgók találhatók, akik az utóbbi időben a legnagyobb fejlődésen mentek keresztül a Szuperligában.

Szilassy Zoltán a magyar hoki legmodernebb klubjává tenné a GYHK-t

Csapatépítés, identitáserősítés, utánpótlás- és tudásfejlesztés, és sok más feladat jelenti a sportigazgató szerteágazó tevékenységi körét a Gyergyói Hoki Klubnál. Szilassy Zoltán célkitűzése a magyar hoki legmodernebb klubjává tenni a GYHK-t.

Sürgetik a kapusokat, időhúzásért szögletet ítélnek

Egy olyan fociszabályt értelmeztek újjá, amelyikről tudtunk, de igazából nem láttuk, hogy alkalmazták volna azt a mérkőzéseken. Nyártól nem fetrenghet sokáig a hálóőr a labdán.

Kézdivásárhelyi a bajor hokiliga legfiatalabb vezetőedzője

A kézdivásárhelyi Márton Hunor tavaly július óta tölti be a német harmadik vonalban érdekelt SC Riessersee jégkorongcsapatának vezetőedzői funkcióját. Szakértelmének, szorgalmának és elhivatottságának hála nemrég két évvel meghosszabbították szerződését.

Kevin Constantine: sosem tudhatod előre, melyik lesz a te éved

Jónak tartja a székelyföldi jégkorong színvonalát a Csíkszeredai Sportklub edzője. Talán az egyetlen hátrány, ami kissé visszatartja a fejlődést, az az, hogy az utánpótlást tekintve nem túl nagy a hokis közösség – vélekedik Kevin Constantine.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!