Románia jól kezdett Rotterdamban, Dumanska a kapuban több védést is bemutatott, de a csapat nem tudott ellépni a szívós japánoktól, akik a félidő közepén még vezettek is. Egymás góljaira válaszoltak a felek, a szünetig a románok visszavették az irányítást és kétgólos előnyben mentek pihenni.
Térfélcserét követően hamar elillant a fór, kezdődhetett minden elölről, de az irányítást már nem engedte ki kezéből a válogatott. A japánok végig a románok nyomában voltak, a meccs csak a hajárban dőlt el.
A találkozó legjobbja a hibátlan teljesítménnyel záró Lorena Ostase lett, de Grozav is szintén nyolc gólig jutott.
Kerekes Éva három góllal vette ki részét a sikerből, ami egyben azt is jelenti, hogy Románia biztosan továbbjutott és legalább két ponttal kezdi a középdöntőt, ahol majd Magyarország, Svájc és nagy valószínűséggel Szenegál vár majd rá.
A csoportkört december 1-jén, a favorit Dánia ellen zárja.
Női kézilabda-világbajnokság, A csoport, 2. forduló:
Románia–Japán 31–27 (16–14).
Románia: Ostase, Grozav 8–8, Popa, Kerekes, Necula 3–3, Roșu, Mihai 2–2, Boiciuc, Seraficeanu 1–1.
Hétméteresek: 3/3, illetve 7/4.
Kiállítások: 8, illetve 10 perc.
Horvátország–Dánia – 21.30-tól
A csoport állása: 1. Románia 4 pont, 2. Dánia 2, 3. Horvátország 0, 4. Japán 0.

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!