Hirdetés

Meglepetéscsapat az élen, kiábrándító CFR a Szuperligában

Borzalmasan teljesít, nem talál magára a Kolozsvári CFR
Fotó: Borbély Fanni

2025. november 05., 09:46

Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának odavágó-sorozata. Összefoglaltuk az eddig történteket.

2025. november 05., 09:46

Féltávhoz érkezett a hazai élvonalbeli bajnokság alapszakasza, mindegyik együttes letudta a tizenöt mérkőzését. Kirajzolódtak az erőviszonyok, meglepetések voltak bőven. Nézzük, hogyan alakult a pontvadászat első része.

Két csapatot egyértelműen ki kell emelnünk az élmezőnyből

Előzetesen talán senki nem számított arra, hogy ebben a szakaszban az előző idényben még a bennmaradásért küzdő FC Botoșani fogja vezetni a Szuperligát. Mégpedig ez a helyzet, Leo Grozavu harcos csapata kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt elő.

Hirdetés

A legtöbb lőtt és legkevesebb kapott góllal abszolút megérdemelten áll az élen.

Több fordulója birtokolja az első helyet, azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel előzi meg a Bukaresti Rapidot, amely Costel Gâlcă irányításával jóval stabilabb gárda képét mutatja.

Az FC Botoșani vezeti a tabellát •  Fotó: Facebook/FC Botoșani Galéria

Az FC Botoșani vezeti a tabellát
Fotó: Facebook/FC Botoșani

Az újonc FC Argeș parádés odavágón van túl, már jó ideje őrzi helyét a felsőházban.

Az ötödik helyet foglalja el és az eddigi szereplését figyelembe véve komolyan kell számolni vele a folytatásban.

A dobogó harmadik helyét az Universitatea Craiova foglalja el. Az együttes kiválóan indította a bajnoki szezont, ezt megspékelte azzal, hogy az európai kupaporondon is maradandót alkotott, bejutott a Konferencia Liga főtáblájára. Az utóbbi időben azonban megtorpant, így kisebb hátrányba került az élen.

A Bukaresti Dinamo esetében nem kétség, hogy helye van a legjobb hat között. Kisebb hullámvölgyek ugyan voltak a fővárosiaknál, de ütőképes gárdát alkotnak, amely többre is képes a jelenlegi negyedik pozíciónál.

Az utolsó felsőházi rájátszást érő helyen a Galaci Oțelult találjuk, amely megtáltosodott Bálint László vezetése alatt.

A brassói származású szakember a pazar tavaszi idény után az új bajnokságban is bizonyította, hogy képes remek munkát végezni az együttesnél.

A Galaci Oțelul odaért az utolsó felsőházi helyre •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A Galaci Oțelul odaért az utolsó felsőházi helyre
Fotó: Borbély Fanni

Csalódást keltő az FCSB és a Kolozsvári CFR szereplése

A bajnok ugyan az utóbbi mérkőzésein formajavulást mutatott, de a gyenge szezonrajt miatt egyelőre kiszorul a felsőházból, három pont a lemaradása. Gigi Becali klubja ezt már többször is „eljátszotta” az elmúlt években, aztán képes volt felállni és végül elhódítani a trófeát.

A kolozsváriak viszont borzalmasan teljesítenek, egyszerűen nem találnak magukra,

az utolsó három bajnokijukat mind elbukták, és szégyenszemre osztályozós helyen vannak. A CFR-nél rengeteg változás történt a játékoskeretben és már két edzőt is „felfaltak”. Múlt héten Daniel Pancut nevezték ki a kispadra, akitől azt várják, hogy mihamarabb kirántsa őket ebből a mély gödörből.

Ráérzett a Szuperliga ritmusára az FK Csíkszereda

Székelyföld képviselője számára nem sikerült fényesen a bemutatkozás a legjobbak között.

Tizenkét fordulót kellett várni arra, hogy az FK Csíkszereda megszerezze történelmi első győzelmét az élvonalban. Ilyés Róbert csapata azonban közben kezdett ráérezni a Szuperliga ritmusára, begyűjtötte az első idegenbeli sikerét is, és nyolc mérkőzéses veretlenségi sorozatot épített ki. Ez éppen az odavágók utolsó fordulójában szakadt meg, miután hétfőn este 3–0-ra kikaptak a Konstancai Farul otthonában.

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az FCSB ellen •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az FCSB ellen
Fotó: Pinti Attila

A középmezőnyben egyre inkább teret veszít az Unirea Slobozia, amely kiválóan kezdte a bajnokságot, az élmezőnyhöz tartózott. A legutóbbi négy meccsét viszont mind elveszítette, így lecsúszott a 10. helyre.

A gyengén sikerült tavalyi szezon után a Konstancai Farul új lendületet kapott Ianis Zicu érkezésével, utóbbi két győzelmüknek köszönhetően ott vannak a felsőház küszöbén.

Várakozáson alul teljesít a Kolozsvári U, amely az előző idényben még a play-offban játszott, de jelenleg csak a ranglista második felében tanyázik.

A klub nemrég edzőt cserélt, Ioan Ovidiu Sabău helyét Cristiano Bergodi vette át, akinek az a feladata, hogy rázza fel a csapatot és juttassa be a felsőházba. Mögötte a Petrolul helyezkedik el, ahol szintén elköszöntek a korábbi trénertől, Liviu Ciobotariut Eugen Neagoe váltotta.

Az Aradi UTA hiába kezdte biztatóan a bajnokságot, az anyagi gondok rányomták a bélyeget a csapat teljesítményére, így fokozatosan visszaestek a tabellán.

Automatikus kiesést jelentő helyen tartózkodik az FC Hermannstadt,

csak azt az újonc Bukaresti Metaloglobust előzi meg, amely egyetlen eddigi skalpját éppen a bajnok FCSB ellen gyűjtötte be.

Az alapszakasz visszavágó-sorozata a hétvégén veszi kezdetét. A fentiek alapján kijelenthető, hogy minden bizonnyal sok fordulatot tartogat még a bajnokság.

Ez a hat csapat jut be a felsőházba egy kimutatás szerint

A Football Meets Data statisztikai és elemző oldal megnevezte azt a hat együttest, amelyek a számításaik szerint bejutnak a Szuperliga felsőházi rájátszásába. A kimutatásból kiderül, hogy a Rapid és a Craiova egyaránt 99 százalékban ott lesz a play-offban, erre a Botoșani-nak is nagy esélye van (97%), mellettük a Dinamo (83%), az FCSB (62%) és az Argeș (52%) alkotná a legjobb hat mezőnyét. Érdekesség, hogy a CFR-nek mindössze 5 százalékot adnak arra, hogy elérje a felsőházi helyeket.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FC Botoșani Botoșani
15
9
5
1
28-11
32
2
Bukaresti Rapid Rapid
15
9
5
1
27-12
32
3
Universitatea Craiova U Craiova
15
8
5
2
26-16
29
4
Bukaresti Dinamo Dinamo
15
7
6
2
22-15
27
5
FC Argeș Pitești FC Argeș
15
8
3
4
20-15
27
6
Galaci Oțelul Oțelul
15
6
4
5
23-14
22
7
Konstancai Farul Farul
15
6
4
5
19-17
22
8
FCSB FCSB
15
5
4
6
21-20
19
9
Aradi UTA UTA
15
4
7
4
18-24
19
10
Unirea Slobozia Slobozia
15
5
3
7
17-20
18
11
Kolozsvári U Kolozsvári U
15
4
5
6
16-18
17
12
Petrolul Ploiești Petrolul
15
3
5
7
10-15
14
13
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
15
2
7
6
20-28
13
14
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
15
2
7
6
17-29
13
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
15
2
4
9
11-23
10
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
15
1
4
10
12-30
7
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Buzánszky Jenő-mellszobrot avattak Farkaslakán

Az Aranycsapat jobbhátvédje többször járt Székelyföldön, rendre a Szenes Napok egyik meghívottja volt. A farkaslaki sportpark a nevét viseli, ezután a mellszobra is az emlékét őrzi.

Egykori bajnokokról és sportemberekről elnevezett Maros megyei létesítmények

Maros megyében több sportlétesítmény viseli egykori kiváló sportolók nevét. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, valamint a helyi sportélet meghatározó személyiségei előtt tisztelegnek így.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

A Maros megyei község, ahol egyszerre dobban minden Fradi-szív

A Marosvásárhelytől 12 kilométerre lévő, mintegy 6500 lelket számláló Mezőpanitban már évtizedek óta egy lelkes, odaadó, a Fradival szimpatizáló közösség él, akik testileg-lelkileg az FTC-rajongói és szívük a zöld-fehér klubért dobog.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!