Hét gólnál jár Eppel Márton, nem állna le az FK Csíkszereda csatára

– Volt már korábban külföldi tapasztalatod, de Székelyföld egy egészen különleges közeg. Mi volt az első benyomásod, amikor ideérkeztél?

– Igen, hála Istennek volt már több év tapasztalatom külföldön. Nem izgultam, amikor ide kellett jönni. Terveztük, hogy meglátogatjuk Erdélyt a családdal, de érdekes, hogy így alakult, hogy egyből focizni jöttem, ennek nagyon örülök.

– Hogy érzed magad Csíkszeredában, sikerült beilleszkedned a klubnál?

– Igen, abszolút jól érzem magam. Mind játékos, mint családapa is. Számomra nagyon fontos az is, hogy a családom jól érzi-e magát. Bárhova igazoltam eddigi pályafutásom során – főleg ha külföldről volt szó –, mindig közösen hoztunk döntést a feleségemmel.

A klubhoz való beilleszkedésem kapcsán pedig elmondhatom, hogy egy új helyen mindig segít, ha az embernek sikerül gólt rúgnia. Ilyenkor csatárként nemcsak magának szeretne bizonyítani az ember: ha tudsz gólokat rúgni, a többiek is elhiszik, hogy képes vagy rá.

Fotó: Borbély Fanni

– Milyennek látod a romániai és ezen belül a csíkszeredai futballt?

– Szerintem otthon taktikusabbak a csapatok, főleg védekezésben. Kompaktabban védekeznek, és a taktikára több energiát és hangsúlyt fektetnek. Itt pedig minden csapatban vannak olyan egyéni kvalitások, akik egy-két villanással helyzetet, vagy akár egy meccset is el tudnak dönteni.

Természetesen kellenek a jó egyéni kvalitások, de ha van egy jó egység – ami az utóbbi időben látszik –, akkor abszolút lehet jó eredményeket elérni. Szerintem teljesen reális, hogy mi ebben a ligában szerepelünk.

– Megvan az első hazai és idegenbeli győzelme a klubnak, neked pedig a hetedik gólod. Amiből kettőt a Szuperligában szereztél.

– Az első gólom előtt nem is számítottam rá, hogy kezdő leszek. Úgy volt, hogy Dolny lesz ott, de mivel nem érezte jól magát, úgy döntöttek, hogy én kezdek, de ezt csak meccs előtt tudtam meg. Szerencsére jól sült el, örültem, hogy fejeltem egy szép gólt.

Fotó: Borbély Fanni

– Átbillent a csapat a holtponton? Milyen a hangulat az öltözőben?

– Most, hogy túl vagyunk az első hazai és idegenbeli győzelmünkön is, sokkal felszabadultabb. Stabilnak érzem a csapatot, és mentálisan nagyon nyugodtnak, meg vidám a közeg. Szerintem mindenki érzi, hogy ez még távolról sem elég, és a csapatszellem arra hajt mindenkit, hogy hétvégén is győzni szeretnénk.

– Milyen most a csapatkohézió?

– Jó. Amikor nyer a csapat, az összekovácsolja a játékosokat, ezért is fontos, hogy egy győzelem után se dőljünk hátra. Nem kellenek nagy változások, csak csinálni a dolgunkat, alázatosnak lenni, edzésen odafigyelni arra, amit a szakvezetés elvár tőlünk. Van egy-két erősségünk, amiben a bajnokságon belül kifejezetten jók vagyunk, ilyen például a pontrúgás, amin sokat is dolgozunk. Most már látszik az is, hogy stabilan tudunk védekezni, de ez mind annak a következménye, hogy összeérett a csapat.

Fotó: Borbély Fanni

– Mindenki az esélyeket latolgatja. Mire lehet elég a még nagyon hosszú bajnokságban?

– Én úgy vélem, hogy rövidebb periódusokban kell gondolkozni, és arra kell figyelni, hogy ha elkapunk egy jó hullámot, akkor azt minél tovább tartsuk meg. Mivel a harmadik meccstől vagyok itt, gyakorlatilag láttam a nagy részét a bajnokságnak, és reálisan nézve az ellenfeleket meg magunkat, abszolút valós alapja van annak az elvárásnak, hogy bent maradjunk. Ettől függetlenül nagyon nehéz lesz.

– Milyen megélni a folyamatos nyomást, ami rajtatok van? Hatalmas figyelem irányul rátok a pályán, de kevesen látnak bele abba a napi munkába, ami a pályán kívül történik.

– Minden élsportolónak megvannak az egyéni céljai: akár bekerülni egy csapatba, vagy utána minél jobban szerepelni. A mi esetünkben támadóként minél több gólt rúgni. Mi is rakunk magunkra nyomást, de egymásra is, mert vannak elvárásaink edzői és játékostársi részről. Ez egy ilyen élet, és ezt tudni kell kezelni. Ha normális értékrended van, el tudod dönteni magadról, hogy jó az irány vagy sem. De ott van az edző is, aki – ha tetszik, ha nem – elmondja, ha hülyeséget csináltál.

Ha középcsatár vagy egy topcsapatban – mondjuk az első négyben szereplő csapatok egyikében –, az azt jelenti, hogy sokkal többet támadsz, sokkal több helyzeted van.

Nekem az a nehéz – de Dolny nevében is mondhatom –, hogy nálunk igazából egy fél helyzetből kell gólt rúgni, mint amit rúgtam a Hermannstadt ellen. Az sem helyzet volt, mert ha nem indulok el, akkor nincs semmi. Ez nehéz. Egész héten tudja az ember, hogy nem biztos, hogy hétvégén lesz négy-öt helyzete.

Fotó: Borbély Fanni

Korábban voltam ilyen helyzetben a Honvédban vagy a Kajrat Almatiban, hogy az volt a kérdés: ha jó napom van, akkor rúgtam kettőt vagy hármat, ha közepes, akkor egyet, ha nem volt jó napom, akkor egyet sem. Itt meg az a nyomás, hogy mondjuk abban az egy helyzetben rúgjak egyet. Józsival sokat beszélünk erről, edzések után kint maradunk, és például ezeket a befejezéseket, oldalról beadásokat gyakoroljuk. Ezzel tudjuk fejleszteni, úgymond élesen tartani magunkat támadóként.

– Van valaki, akivel különösen jól megértitek egymást a pályán vagy az öltözőben?

– Nyilván Dolnyval azért, mert hasonló poszton játszunk, elég hasonló típusú játékosok vagyunk, és életkorban is ugyanott tartunk. Neki is kell a kiszolgálás, nekem is. De ha már kérdezted: Makszszal, Jebarival és Pászka Lórival kifejezetten jóban vagyok. Teljesen normális közösség van itt, és nem is tudnék olyat mondani, akivel ne lennék jobban.

– A csíkszeredai szurkolók különlegesek – mit jelent neked a hazai pálya hangulata?

– Szeretem azt, ha sok ember előtt tudunk játszani. Amikor az ember kimegy, és látja, hogy sokan vannak, az feldobja. Sokszor játszottunk telt ház előtt, ami nagyon pozitív. De az igazi élményhez az is kell, hogy jól játszunk, és a közönség számára szórakoztató legyen a játékkép, meg hogy nyerjünk meccseket.

– Mit tartanál sikernek a bajnokság végén?

– Csapatszinten mindenképpen az, hogy bent maradjunk. A legjobb az lenne, ha négy csapat lenne mögöttünk stabilan. Egyéni szinten pedig jelenleg hét gólnál tartok, ha tizenöt gólnál zárnám a szezont, akkor meg lennék elégedve a teljesítményemmel. Szóval ezen leszek, illetve azon, hogy végig egészséges legyek, mert ez legalább annyira fontos, mint a jó forma.

– Ha egyetlen dolgot kiemelnél, mi az, amit mindenképpen szeretnél még elérni a futballkarriered során?

– Egyértelműen újra válogatottban játszani – az egy álom. Most is kirázott a hideg a gondolattól.